Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megemlékezés a Petőfi laktanyában

Szöveg: Kun-Orosz Adrienn |  2018. március 27. 13:11

Puskás Tivadar halálának 125. évfordulójára emlékeztek március 22-én, a budapesti Petőfi Sándor laktanyában.

1599184029
A laktanya díszkertjében, a telefonhírmondó feltalálójának mellszobránál megtartott megemlékezésen dr. Horváth László Ferenc, a Puskás Tivadar Távközlési Technikum nyugalmazott igazgatója, a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület alelnöke mondott ünnepi beszédet.

A megemlékezés végén Baráth Ernő dandártábornok, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár parancsnoka; a Puskás Tivadar Távközlési Technikum képviseletében dr. Horváth László Ferenc és dr. Lindner Miklós nyugállományú altábornagy, örökös tiszteletbeli elnök; a Puskás Tivadar Híradó Bajtársi Egyesület, valamint a Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja Híradó Tagozatának nevében pedig Soós Tamás nyugállományú alezedes, a tagozat elnöke helyezett el koszorút a feltaláló mellszobránál.

A koszorúzás alatt a lélekharang háromszor kondult meg Puskás Tivadar emlékére.

1599184030
Fotó: a szerző felvételei