Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mesterlövészkupa a szomódi lőtéren

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2018. augusztus 23. 6:33

Mintegy 50 magyar és külföldi résztvevővel rendezik a VI. Klapka Tactical mesterlövészkupát augusztus 22-én és 23-án a szomódi lőtéren.

1599192021
Debreceni Tibor zászlós, a 25. Klapka György Lövészdandár 1. lövészzászlóalj felderítő beosztottja, főszervező elmondta: a kétnapos megmérettetés első napján körkörös célokra lőnek a versenyzők, a lőlapok 430 és 980 méter között helyezkednek el. Nappal öt pályát kell teljesíteniük a versenyzőknek, míg éjszaka csak egyet, igaz ekkor lőni csak teljes sötétségben lehet. Ez azt jelenti, hogy a célokat megvilágító lámpákat csak a bemérés idejére kapcsolják fel, a tüzelés már vaksötétben történik. A második napon fémcélokat vesznek majd célba a mesterlövészek; a különböző távolságokra elhelyezett bukócélokat előre meghatározott sorrendben kell eltalálniuk.

1599192022
A versenyen a különböző magyar alakulatok és az Egyesült Államok katonáin túl jelen vannak a Terrorelhárítási Központ munkatársai, illetve civil sportlövők is. A civilek közül többen külföldről érkeztek, mint például Ausztriából, Németországból, Romániából és Szlovákiából. A zászlós szerint a 2012 óta minden évben megrendezett versenyre már a kezdetek óta meghívnak civil sportlövőket. Ennek egyszerű a magyarázata, a szervezők szeretnék újra közel hozni egymáshoz a katonai és a civil lövészetet, ami mostanában különösen aktuális, hiszen a sportlövészet – a kormányzati támogatásnak köszönhetően – egyre népszerűbb.

1599192022
A főszervező szerint a szomódi lőtér ideális helyszín egy ilyen bajnokság lebonyolításához. Az akár ezer méterre lévő célok nem sík terepen, hanem egy domboldalon helyezkednek el; a lövéseket szintén egy magaslatról hason fekve adják le, így a lövedékek átszelnek egy völgyet, mire elérik az adott céltáblát. Ez azért fontos, mert a változatos terepviszonyok miatt sajátos mikroklímája van a lőtérnek: a levegő nem egyenletesen mozog, ami nehezíti a versenyzők dolgát. Ugyanakkor az indulók több órát töltenek el a bőven harminc fok feletti hőségben, ami szintén nem tesz jót a célzásnak. A versenyzők öt kategóriában indulnak: a standard, a magnum, a Szép M1 (ez kizárólag a magyar katonáknak van fenntartva), a Gepárd, illetve a katonai kategóriában. Az utóbbiban olyan katonák indulhatnak, akik nem a szabványosított fegyverüket szeretnék használni.

1599192022
Fotó: Tóth László