Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Művészeti kiállítás nyílt az MH Egyészségügyi Központban

Szöveg: Takács Vivien |  2019. április 4. 15:53

A 120 éves a Honvédkórház rendezvénysorozat keretén belül művészeti kiállítás nyílt az MH Egyészségügyi Központ (MH EK) alulájában április 4-én. A kiállítást Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka nyitotta meg.

1599200814
Fennállásának 120. évfordulója alkalmából egész éven átívelő rendezvénysorozatot szervez az MH Egészségügyi Központ a kultúra és a tudomány jegyében. A programok között szerepelnek tudományos napok és konferenciák, szakorvosi összevonások, ápolószakmai rendezvények, valamint kulturális események is. A csütörtökön megnyitott tárlaton az érdeklődők hét, alkotói tehetséggel rendelkező orvos, szakdolgozó, valamint adminisztratív területen dolgozó munkatárs festményeit, fotóit, grafikáit, illetve kézműves alkotásait csodálhatják meg.

Kun Szabó István vezérőrnagy kiemelte: az alkotók rejtett arcukat mutatják meg, és hozzátette, hogy 2019-ben, a 120. évforduló alkalmából számos színes rendezvényt fognak még tartani. Dr. Kiss Attila orvos ezredes, a szülészet-nőgyógyászati szakrendelés rendelésvezető főorvosa, kiállító művész elmondta: ahhoz, hogy valaki egy alkotást létrehozhasson, a technikai ismeretek mellett olyan gondolatra van szüksége, amit közvetíteni szeretne. Hozzátette: az alkotóknak nagy segítséget nyújt a Honvéd Kulturális Egyesület képzőművészeti részlege.

1599200815
A beszédek után Kun Szabó István vezérőrnagy elismeréseket adott át az alkotóknak. A kiállítás várhatóan nyár végéig várja a kórház aulájába látogatókat.

Fotó: Füzes Judith