Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nemzetközi gyakorlatra készülnek

Szöveg: Antal Ferenc | Fotó: Ruzsa István |  2019. szeptember 27. 13:45

Gőzerővel készülnek az MH 25. Klapka György Lövészdandár, 1. lövészzászlóaljának katonái a közeljövőben megrendezendő Slovak Shield 2019 elnevezésű, többnapos nemzetközi gyakorlatra. A felkészülés részeként a tatai katonák raj- és szakaszszintű nappali és éjszakai éleslövészetet hajtottak végre az alakulat szomódi lőterén.

1596069172

Fekets Zoltán alezredes, a tatai alakulat 1. Lövészzászlóaljának parancsnoka kérdésünkre elmondta, a kötelékszintű lőgyakorlat része az éves kiképzési tervnek, amelynek során három értékelési mutató adja meg a végrehajtás összesített értékelését. „Értékelnünk kell, hogy az egyes harcos illetve harcjármű hogyan oldja meg a harcfeladatokat, ezen kívül értékelni kell az adott szintű kötelék parancsnokának tevékenységét, valamint a feladat harcászati végrehajtását." – mondta az alezredes,

1596069172

Az alezredes hozzátette: a célirányos kiképzés parancsnoki oktatásokkal indult, majd az egyes harcosok ismétlő felkészítésén keresztül jutottak el a raj és szakaszszintű végrehajtásig, ahol a nappali mellett az éjszakai harcképesség is kiemelten fontos. A rendelkezésre álló éjjellátó eszközökkel a feladatba bevont katonák teljes sötétségben is nagy pontossággal semmisítették meg a felbukkanó célokat.

A novemberben kezdődő Slovak Shield 2019 a Szlovák Köztársaság kiemelt gyakorlata, amelyen a V4 országok erői mellett portugál és amerikai katonák is részt vesznek.

GALÉRIA