Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nyárindító térzene Szegeden

Szöveg: Madura János őrmester | Fotó: Szegedi Városkép és Piac Kft., Girst Gábor, Samu Angelika |  2020. július 11. 19:10

Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekara adott nagysikerű koncertet a szegedi Dugonics téren.

1596082140

A Szegedi Nyári Fesztiválsorozat nyitásaként igen széles repertoárral örvendeztette meg a népes hallgatóságot a katonazenekar. Klasszikus zeneművek, katonai indulók, francia sanzonok hangoztak el Gömöri Balázs őrnagy és Sipos Béla hadnagy vezénylésével. A könnyűzenéért rajongóknak sem volt okuk panaszra, hiszen a térzene utolsó részében magyar és külföldi slágerek is felcsendültek.

A Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekarral július 11-én, illetve július 18-án 19:00 órai kezdettel ismét találkozhatnak az érdeklődők Szegeden, a Dugonics téren, augusztus 1-jén pedig ugyanennek a rendezvénynek a keretében a Debrecen Helyőrségi Zenekart láthatja, hallhatja majd a közönség.

GALÉRIA

Címkékkatonazene