Nyitott kapuk a Thanban
Szöveg: Takács Vivien | 2017. november 18. 8:16Nyílt napokkal várta a most végzős általános iskolai diákokat a Műszaki Szakképzési Centrum Than Károly Ökoiskola Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola november 15-17. között Budapesten. A rendezvényen a Magyar Honvédség is jelen volt.
Galéria
![1596041438](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f21a8de763c7453610457.jpg)
A megjelent diákokat és szüleiket pénteken elsőként Csordás Katalin, az iskola igazgatója köszöntötte, majd röviden bemutatta az intézményt. Mint mondta: nagy hangsúlyt fektetnek a külső helyszíneken lévő szakmai gyakorlatokra, programokra. „Nagyon nagy öröm számunkra, hogy tanulóink a nyári gyakorlataikat kiemelt partnereink – a rendőrség, a Honvédelmi Minisztérium – segítségével tudják elvégezni" – hangsúlyozta az igazgató.
Az iskola honvédelmi képzéséről Balogh Zsolt alezredes, a gimnázium tanára tájékoztatta a vendégeket. Megtudtuk: az alezredes hét éve tanít az iskolában, korábban katonai alapismereteket, most pedig azt az új ágazati szakképzést oktatja, amely a 2017/2018-as tanévben két helyen indult el: a Szekszárdi Szakképzési Centrum Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiumában, valamint ebben a gimnáziumban. „A honvéd ágazati képzés rendkívül sikeres, a diákok nagyon szeretik ezt a képzési formát, mi pedig minden meg is teszünk annak érdekében, hogy ez így maradjon" – fejtette ki az alezredes. Hozzátette: a négyéves képzés alatt nagyon sok gyakorlati foglalkozásban részesülnek a fiatalok.
![1596041438](https://honvedelem.hu/media/cache/width_465/images/media/5f21a8dea1571076964161.jpg)
A Honvéd Kadét Programról Szabó Ferenc őrnaggyal beszélgettünk. „A Honvéd Kadét Program egy összetett program, ebbe tartozik bele a honvéd kadétágazati szakképzés, illetve a szabadon választható érettségi tantárgy, amely most 2018 szeptemberétől honvédelmi alapismeretek néven fog futni. Továbbá ide sorolhatóak az egyéb programok, mint például a táborok, sportesemények és az »Egy nap a honvédelemért« című rendezvény is" – mondta. A Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség főtisztje azt is elmondta, hogy az ágazati szakképzés következő évtől már öt helyszínen fog elindulni: a budapesti és a szekszárdi iskolák mellett Várpalotán, Komáromba és Debrecenben.
A nyílt napon – amelyen Mikusi Zsolt ezredes, a Honvéd Vezérkar Kiképzési és Oktatási Csoportfőnökség oktatási osztályvezetője is részt vett – a fiatalokat egy általános fegyverzettechnikai bemutatóval várták.
Fotó: a szerző felvételei