Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Páncéltörő katonák a gyermektáborban

Szöveg: Tóth Zita főhadnagy |  2015. július 18. 7:19

Az MH 25. Klapka György Lövészdandár 36. Páncéltörő rakétaosztály katonái tettek látogatást július 15-én délután a szomódi egyházközség hittantáborában.

A 110 fős gyereksereg (óvodás korútól a 6. osztályosig) óriási örömmel és lelkesedéssel fogadta és vette birtokba a kiállított metszet fegyvereket, a METISZ páncéltörő rakétaindító állványt, a Konkursz irányított páncéltörő-rakéta komplexumot és a BTR-80 harcjárművet.

1595997399

Nagy sikert aratott a gyerekek körében az akadálypálya-verseny, amelynek végén több kategóriában is könyvjutalmat vehettek át a nyertesek Szentes Gábor alezredestől, a 36. Páncéltörő rakétaosztály parancsnokától, valamint az álcafestékkel történt arcfestés. A fiúk számára mindennél többet jelentett, amikor kifestve, málhamellénnyel, sisakkal, gyakorlófegyverrel a kézben imitálhattak egy-egy csatajelenetet. A kis csapatok lelkesen rádióztak egymással a templomkert udvarának különböző eldugott helyeiről.

A pár órás látogatás végén Csákai László lelkipásztor vezetésével, énekléssel köszönték meg a gyerekek a katonák részvételét, s élményekkel gazdagabban indultak haza aznap is a táborból.

1595997399


Fotó: a szerző felvételei