Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„Sportos” honvédelmi tábor Orosházán

Szöveg: Kristofóri Balázs |  2018. augusztus 1. 7:19

A honvédelmi sportok iránt érdeklődő 12-15 éves fiatalok részére szervezett egy hetes honvédelmi tábort az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság Békés megyei Előkészítő Részlege Orosházán. Az érdeklődő fiatalok reggeli tornán, menetgyakorlatokon, paintball-lövészeten és közelharc foglalkozásokon is részt vehettek. Ez az egyetlen olyan honvédelmi tábor idén, amely nem laktanyai hanem valóban tábori körülmények között várta a jelentkezőket.

1599191191
Az első nap a kiosztott felszerelésekkel ismerkedtek a táborozók, majd elfoglalták a tábor idejére szállásként szolgáló sátraikat. Megtanulták az egész héten alkalmazandó alaki fogások alapjait és részt vettek az első katonai testnevelés órán is.

A tábor harmadik napján az éjszakai riadó után kicsit megfáradtan, de annál nagyobb lelkesedéssel kezdték meg a 8 kilométeres menetet a tábor lakói. Délután önvédelmi foglalkozáson tanulták meg, hogyan védjék meg magukat egy támadással szemben. Este pedig olimpikon legendákat fogadott a tábor Nagy Tímea 2-szeres olimpiai arany érmes vívó és Wichmann Tamás 9-szeres világbajnok (2-szeres olimpiai ezüstérmes) kenus személyében, akik beszéltek pályafutásuk kezdetéről, nehézségeikről és sikereikről.

1599191191

A hét zárásaként a táborozók szüleik előtt vehették át az okleveleket, díjakat a heti teljesítményükért.

Fotó: a szerző felvételei