Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szolnokon ünnepelt a légierő

Szöveg: Kabdebon Szabolcs hadnagy | Fotó: Szabó Gábor és a szerző |  2019. augusztus 28. 8:05

Augusztus 24–én, Nagyboldogasszony ünnepén, az MH 86. Szolnok Helikopter Bázison rendezték meg a légierő haderőnem és a repülő fegyvernem napját.

1599209604

Ezen a napon emlékeznek az elődök példaértékű helytállására és önfeláldozó hősiességére. Áttekintik a fegyvernem fejlődését, méltatják a haderőnem személyi állományának, szakembereinek elhivatott szakmai hozzáértését, beszélnek napjaink kihívásáról és feladatairól, elért eredményeiről.

A rendezvény állománygyűléssel kezdődött, amelyen a haderőnem kiváló dolgozóit elismeréssel jutalmazták, majd Kilián Nándor dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnokság légierő haderőnemi szemlélője osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. „Kérem Önöket, hogy hagyományainkat ápolva őrizzék meg a hosszú évtizedek alatt kialakított szakmai kultúrát és elvárom továbbra is a feladatokhoz való eddigi szakmai hozzáállás fenntartását példát mutatva a most csatlakozott, illetve a jövőben csatlakozó fiatal bajtársaknak. Meggyőződésem, hogy az állomány felkészültsége, hivatástudata kiváló alap a jövő kihívásainak kezelésre, az előttünk álló feladatok eredményes végrehajtására."

Zárásként a Légierő Zenekar előadásában élvezhették a jelenlevők a Légierő indulót, majd kezdetét vette a légiparádé, ahol bemutatkozott a légierő teljes eszközparkja, kötelék és egyéni bemutatók formájában egyaránt. A technikai eszközök nagy részével a kilátogatók statikus bemutatón testközelből is megismerkedhettek.

1599209604

GALÉRIA