Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Tisztességre, becsületre és hazafiasságra nevel a Kratochvil Honvéd Középiskola

Szöveg: Takács Vivien |  2018. június 15. 15:16

Véget ért a tanév a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai számára június 15-én, pénteken. Az évzáró ünnepséget Debrecenben, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár laktanyájában tartották. A rendezvényen részt vett Szabó István, a Honvédelmi Minisztérium honvédelmi ügyekért felelős államtitkára is.

Szabó István ünnepi beszédében hangsúlyozta: ez az ötödik tanév, amelyet a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium a Honvédelmi Minisztérium fenntartásában fejez be. „A honvédelmi nevelés alapvető tudásanyagának előtérbe kell kerülnie a következő nemzedék állampolgárai számára. Ezt egy olyan katonai középiskola tudja megvalósítani, amelyet a Honvédelmi Minisztérium működtet" – mondta az államtitkár. Hozzátette: az elmúlt öt évben egyre több növendék érdeklődik a katonai pálya iránt. Ahogy Szabó István fogalmazott, a honvéd középiskola bekerült a nemzetközi körforgásba, a katonai középiskolák nagy családjába. „A külkapcsolatok ápolásában is nagyon fontos, hogy a kratochvilos növendékek nemzetközi környezetben is meg tudják magukat mutatni" – hangsúlyozta a honvédelmi ügyekért felelős államtitkár. Mint fogalmazott, az iskola tisztességre, becsületre és hazafiasságra nevel.

1599188910
Berkecz Gábor, az iskola igazgatója tanévértékelő beszédében elmondta: az iskola tanulmányi eredményessége idén is felülmúlta az előző évek eredményeit. A honvéd középiskola tanév végi tanulmányi átlaga 4,15 lett, ami kiemelkedően jónak számít. „130 gyerek ért el 4,0 feletti átlagot, szinte megnyertük az összes versenyt, amin elindultunk" – foglalta össze az igazgató a múlt tanévet.

A beszédeket követően Bozó Tibor dandártábornok, az MH Altiszti Akadémia parancsnoka tűzött zászlószalagot a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium zászlajára. „Jó érzéssel nézünk a fiatalokra, akár már katonaruhában vannak, akár a honvéd középiskola növendékei, mert látjuk magunk előtt a jövőt" – utalt ezzel a dandártábornok a mellette álló honvéd tisztjelöltre, aki korábban kratchovilos növendék volt.

1599188911
A rendezvény végén elismerések átadására került sor. Az egész évben nyújtott kiváló teljesítményéért honvédelmi miniszteri elismerésben részesült Bebők Bence érdeklődésünkre elmondta: négyéves kora óta szeretne katona lenni, így álma eléréshez a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kitűnő választásnak bizonyult. „Ha minden jól megy, akkor szeptembertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem katonai vezető szakán fogok tanulni. Később mélységi felderítő szeretnék lenni" – részletezte terveit Bence.

Az új tanévben hatvan helyet hirdetett meg az iskola. Erre a hatvan helyre 149 jelentkezést adtak be, ami azt jelenti, hogy a túljelentkezés 2,5-szeres volt.

1599188911
Fotó: Tóth László