Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepeltek a személyügyesek

Szöveg: Dörnyei Levente főtörzsőrmester | Fotó: Révész Csaba |  2019. augusztus 30. 22:07

A személyügyi igazgatás napját ünnepelték augusztus 30-án a fegyvernem katonái és honvédelmi alkalmazottai Budapesten.

1596067230

Az állománygyűlésen jelen volt Erdélyi Lajos, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Zsiga Tamás dandártábornok, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, Személyzeti Csoportfőnökség csoportfőnöke, valamint Pánczél Krisztián ezredes, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat humán igazgatója is. A rendezvényen ismertették a honvédelmi miniszter és a Magyar Honvédség parancsnokának köszöntőjét, amely többek közt említést tett a parancsnokság megalakításával járó személyügyi munkáról, valamint az új személyügyi képességekről, mint például a munkáltatói brand kialakítása.

Erdélyi Lajos beszédében a személyügyi munka rövid történeti áttekintését követően szintén a honvédséget érintő aktualitásokra helyezte a hangsúlyt. Kiemelte az idén év elejétől bevezetett honvédelmi alkalmazotti jogviszony létrejöttét és a munkaerőpiachoz való alkalmazkodás minél hatékonyabbá tételét. A helyettes államtitkár az állomány megtartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyhez meglátása szerint elengedhetetlen a személyügyi területen dolgozók alázatos munkája, legyen szó akár toborzásról, akár humánerőforrás programokról.

1596067230

A program folytatásaként Erdélyi Lajos, Zsiga Tamás dandártábornok, valamint Pánczél Krisztián ezredes elismeréseket adott át.

A rendezvény hivatalos zárása után az ország egyetlen hivatásos férfikórusa, az idén fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplő Honvéd Férfikar műsora következett. A komolyzenei darabok mellett elhangzottak könnyűzenei slágerek is Boros Tibor vezényletével, valamint Cseke Gábor zongorakíséretével.

GALÉRIA