Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Véget ért a Harcos Tábor

Szöveg: Schäffer Mónika hadnagy |  2016. július 28. 9:22

Július hónapban már másodszor rendezték meg a Harcos Tábor pályaorientációs programot. Az első rendezvény sikerére való tekintettel a második időszakra már sokkal több diák jelentkezett.

1596017408

Az ütemterv pontjai sem változtak: a fiatalok a megérkezést követően orvosi vizsgálaton estek át, felvették a felszerelést és elfoglalták a szállást, majd kialakították a körletrendeket. Ezután napi tantermi és szabadtéri foglalkozások kötötték le a táborozókat.

Schucha Ádám százados, a tábor vezetője elmondta: ez a program jó alkalom arra, hogy a civil lakosság képet kapjon a Magyar Honvédség munkájáról, azon belül is az MH Bakony Harckiképző Központ mindennapjairól.

1596017408

A néhány napra „angyalbőrbe" bújt gyerekek napirendje között szerepelt fegyverzettechnikai bemutató, katonai hétpróba, túlélési blokk, illetve megismerkedtek az épületharcászattal és a különféle terepen végrehajtható harcászati mozgásmódokkal, tüzelési testhelyzetekkel is. A tantermi foglalkozások jó alkalmat adtak a haderő felépítésének ismertetésére, valamint a rendfokozatok áttekintésére is.

A fiatalok az egy hét alatt nagyon sokat tanultak mentoraiktól, az elméleti és gyakorlati tudás mellett az összefogásról és a csapatmunkáról egyaránt.

A tábor befejezését követően mindenki rengeteg tapasztalattal és élménnyel gazdagodva tért haza.