A legmagasabb tétekkel játszanak
Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu | 2013. június 23. 20:48A lengyel köztársasági elnök, Bronislaw Komorowski azt nyilatkozta, hogy „a legmagasabb tétekkel játszanak most” Ukrajnával kapcsolatban a 18. Közép-európai Országok Államfőinek Találkozóján, Pozsonyban.
„Megosztottuk egymással a nézőpontjainkat abban a tekintetben, hogy Ukrajnának még milyen feltételeknek kell megfelelnie a novemberre tervezett megállapodás megszületéséhez, és hogy hogyan tudnánk mi arra ösztönözni az országot, hogy a lehető leghamarabb teljesítse kötelességeit" – mondta.
A „legmagasabb tétek" kifejezés jelenleg arra utal, hogy vajon Ukrajna inkább az EU-ra támaszkodik a jövőben, vagy keleti szomszédját, Oroszországot választja majd. Komorowski elnök Viktor Janukovics ukrán elnökkel is folytatott tárgyalásokat. A környező államokból körülbelül 20 magas rangú tisztviselő vett részt a kétnapos konferencián.
Az idei találkozó mottója a „Növekedési stratégia a krízis után" volt. Maga a „találkozó témája is tele van pozitívumokkal" – mondta a lengyel elnök. „A lehetőség, hogy kilábaljunk az európai gazdasági krízisből azt jelenti, hogy azoknak az országoknak, amelyek most súlyos problémákkal küzdenek, nem csak reformokra, hanem bizonyos területeken újjáépítésre is szükségük van."