Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Albright bírálta Oroszországot

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. május 30. 21:51

A volt amerikai külügyminiszter, Madeleine Albright bírálta Oroszországot az „Ukrajna ellen bevetett gazdasági fegyverei” miatt.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1436&title=ez-tortent-a-heten-21-het
Az egykori amerikai külügyminiszter Lengyelországban járt az ABSL konferencián, mint díszvendég. Európa egyik legjelentősebb üzleti konferenciáját ötödik alkalommal rendezték meg, ezúttal Poznanban, a Kongersszusi Központban.

Madeleine Albright hangsúlyozta, hogy véleményének magánszemélyként ad hangot és nem az amerikai kormányzat nevében beszél. Mindezek mellett kifejtette, hogy mennyire aggódik Ukrajna jövője és az Európai Unió energiabiztonsága miatt. Az utóbbi összefüggésben Albright emlékeztetett Lengyelország miniszterelnökének Brüsszelben tett javaslatára.

Donald Tusk legújabb kezdeményezése egy európai energiauniót vázolt fel az EU-n belül, a Visegrádi Együttműködés erősítésével. Nyilvánvaló, hogy az oroszok egy olyan eszközként használják az energiát, melynek segítségével egyértelműen uralnak bizonyos helyzeteket, akár egyes államok rovására is.