Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ausztrál önkéntesek Szíriában

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. április 26. 11:16

Több száz ausztrál harcol önkéntesként a szíriai polgárháborúban, ami köreikben az al-Kaida radikalizáló befolyásával fenyeget.

David Irvine, az ASIO (Australian Security Intelligence Organization) igazgatója szerint többségük fiatal férfi, akik Ausztráliában születtek, vagy fiatal koruktól fogva a kontinensen élnek, és általában mély elkötelezettséget tanúsítanak a szélsőséges tanok iránt. Az igazgató akkor beszélt erről, amikor Mark Dreyfus főállamügyész meglátogatta a szervezet új komplexumát a múlt héten.

A beszámolóban pontos számokat nem közöltek, de Irving elmondása szerint százakról van szó, amely szám az elmúlt években folyamatosan növekedett. Az ausztrál titkosszolgálat vezetője aggodalomra okot adónak nevezte azt a tendenciát, amelyben ausztrál fiatalok tengerentúlra mennek harcolni, olyan ügyekben, amelyekhez hazájuknak nincs sok köze. Azokra a fiatalokra is felhívta a figyelmet, akik nem utaznak ugyan el az országból, de komolyan radikalizálódnak a szélsőséges al-Kaida típusú doktrínák alapján. Ugyanakkor az igazgató hangsúlyozta, hogy a felkelők harcát támogató ausztrálok nem egytől-egyig az al-Kaida fegyveres harcosaként vesznek részt az összecsapásokban, hanem sokszor csak támogató és kiszolgáló funkciókkal segítik a felkelők küzdelmét.

Az önként harcoló ausztrál fiatalok számára a szíriai a leginkább „vonzó" konfliktus: ezzel kapcsolatban az ausztrál kormány is aggodalmát fejezte ki, mivel a résztvevők közül többen a térségben tevékenykedő terrorista csoportokhoz csatlakozhatnak.