Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonságpolitika: ez történt a 44. héten Európában

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. november 11. 20:38

November másodikán választásokat tartottak a szeparatista területeken, Ukrajnában . Zakharchenkot 70 százalékkal újraválasztották a Donyecki régióban, ahogy Igor Plotnitskyt a hivatalban lévő vezetőjét is, a Luhanski Népköztársaságnak. A DNR Központi Választási Bizottság azt állítja, hogy több mint egymillió szavazatot számlált, de a pontos számok nem ismertek.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1488&title=ez-tortent-a-heten-44-het
A választásokat elítélte az USA, az EU és Ukrajna is. A lázadók azt állítják, hogy a választások legálisak voltak – a minszki megállapodás rendelkezései alapján. Egy ország ismerte el legitimnek a választást: Oroszország. „A Donyeck és Luhansk régió megválasztott képviselői megbízást kaptak, hogy tárgyalásokat folytassanak a központi ukrán hatóságokkal, hogy megoldják a problémákat" – mondta az orosz külügyminiszter helyettes. Ezt követően a német szövetségi kormányzat, az EU új kül- és biztonságpolitikai főképviselője Federica Mogherini, valamint az Egyesült Államok is újabb szankciók bevezetésével fenyegették meg Oroszországot, amennyiben továbbra sem tartja be a Minszki béketervben lefektetett pontokat. November 7-én, az ukrán hadsereg azzal vádolta Oroszországot, hogy további harckocsikat és csapatokat küld az ország keleti részébe, hogy támogassa az oroszbarát szeparatistákat.
 

Miután Belgium új kormánya megszorító intézkedések bevezetését jelentette be, nagyjából 100 ezer fő részvételével tüntetés kezdődött Brüsszel központjában. A kezdetben békés demonstráció alatt végül elszabadultak az indulatok, a tüntetők több autót felgyújtottak és a rendőrségnek könnygázt és vízágyút is be kellett vetnie.

Maria Bamieh, az Eulex volt vizsgálóbírója által nyilvánosság elé tárt korrupciós botrány tovább gyűrűzik Koszovóban. Bamieh nyilatkozatára – amelyben az Eulex vizsgálóbíróját azzal vádolja, hogy kenőpénz ellenében több gyanúsítottat is felmentett – Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: „független jogi szakértőt fog küldeni Koszovóba". A gyors reakciót Bamieh üdvözölte, azonban az EP képviselői szerint felháborító, hogy a Parlament tagjai csak a megjelent médiacikkek után hallanak az EULEX-ben történő eseményekről. Levelükben több, az ügyet érintő kérdéssel fordultak Mogherinihez.

Federica Mogherini első hivatalos útján az ukrán válság és az EU külügyi politikájának megvitatása érdekében Varsóba látogatott. Grzegorz Schetyna lengyel külügyminiszter úgy vélekedett, jelentős döntés, hogy a Főképviselő Lengyelországot választotta elsőként, ezzel is bizonyítva a térség fontosságát a közös biztonságpolitika terén. Schentyna megerősítette együttműködési szándékát a Keleti Partnerség programban valamint az EU Külügyi Szolgálatának általános munkájában. A tárgyaláson egy Oroszországra fókuszáló, új EU stratégia kidolgozása is előtérbe került.