Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Biztonságpolitikai fórum a Balassi Bálint Bajtársi Egyesületnél

Szöveg: Vámosi János tartalékos alezredes |  2016. június 16. 21:11

„Migráció, menekültválság és biztonság” címmel tartott előadást és vezetett fórumot – a Balassi Bálint Bajtársi Egyesület szervezésében – Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karának a dékánja a napokban.

Az előadás során a résztvevők átfogó képet kaptak az európai migráció összefüggéseiről, a válsághelyzetet motiváló okokról, valamint az esetleges megoldási lehetőségekről. Elhangzott: az  emberáradatban nemcsak a polgárháborús menekültek tömegei jelennek meg, hanem – megélhetési okok miatt – a közel-keleti, az afrikai, valamint az úgynevezett poszt-szovjet társadalmak állampolgárai is.

1596015326

Mint az előadó fogalmazott: a helyzetet a fejlett ipari országok nem igazán jól kezelték, valamint nem időben és nem megfelelően léptek fel. Ebben szerepe volt annak is, hogy a kialakuló események és folyamatok nem egyformán érintették a különböző térségek országait, ezen kívül bizonyos országok a kialakuló migránsválság folyamatában a saját sérelmeiket is kezelni akarták.

1596015326

Fotó: a szerző felvételei