Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Csillapítanák a feszültséget

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 25. 20:38

A napokban Nicolás Maduro venezuelai elnök többször is felszólította Juan Requesenst, a diáktüntetők vezetőjét, hogy üljenek le a tárgyalóasztalhoz annak az érdekében, hogy békés úton tudják rendezni a régóta folyó kormányellenes tüntetéseket.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1412&title=ez-tortent-a-heten-11-het
Requesens az egyetemi padból a diákok élére állt, valamint számos alkalommal ragadta meg az alkalmat, hogy szónokoljon a tüntetéseken. A fiatal vezető azonban addig nem akar tárgyalóasztalhoz ülni, amíg ki nem engedik a szerinte jogtalanul fogvatartott tüntetőket.

A venezuelai belügyminiszter felkérte Requesenst, hogy gyakoroljon nyomást az ország nyugati felén lévő tüntetőkre, mivel a barikádok miatt ott a legnehezebb eljuttatni a szállítmányokat a helyi lakossághoz. Lassan a politikai ellenzék is a fiatal tanulóból lett vezető ellen fordul, mivel ők is úgy gondolják, hogy a diákoknak szükséges megtenni az első lépéseket.

A helyzet továbbra sem nyugszik, mivel eddig 22 halálos áldozata és több száz sérültje van a venezuelai zavargásoknak, amelyek főként a lakosság elszegényedése és egyéb szociális problémák miatt keletkezett. A legagresszívabb tüntetők, akiknek csak egy része tanuló, barikádokat emelve és az utcán táborozva demonstrálnak.