Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Éles lőszerekkel lőttek a tüntetők közé

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolititka.hu |  2013. október 5. 10:02

A napokban éles lőszerekkel lőttek a tüntetők közé Szudán fővárosában, Kartúmban. Legalább 24 ember vesztette életét.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1348&title=ez-tortent-a-heten-39-het
A tüntetés kiváltó oka az volt, hogy Omar Haszan Ahmad al-Basír elnök által vezetett kormány bejelentette: az állam megszünteti az üzemanyag-ártámogatást. A hatalmat 1989 óta gyakorló elnököt a tüntetők lemondásra szólították fel.

A kezdetben békés demonstráció egyre hevesebb lett, majd amikor a kormányerők könnygázzal igyekeztek csillapítani a demonstrálókat, még nagyobb káosz keletkezett. Többen kerültek kórházba lőtt sebbel. A főváros legforgalmasabb útvonalait jelenleg is katonák őrzik.