Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elzavarták a menekülteket

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. október 14. 16:06

Hatvan szíriai menekült próbált bejutni az Egyesült Királyság területére Franciaországból, Calais kikötőjéből, de a brit határrendészet emberei nem engedték át őket.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1350&title=ez-tortent-a-heten-40-het
A brit tisztviselők azt mondják, kizárt, hogy az egész csoportot beengedik vizsgálatok és ellenőrzések nélkül. Minden egyes esetet külön fognak elemezni, és ezek alapján léphetnek be az országba. A kikötőváros polgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy pont az ilyen esetek miatt lenne szükség egy összehangolt európai stratégiára. A menekültek közül néhányan éhségsztrájkba kezdtek, illetve öngyilkossággal is fenyegetőztek.

A francia kormánytisztviselő, Denis Robin nyilatkozata szerint, ők annyit tehetnek, hogy menedékjogot biztosítanak francia területen. Laurent Fabius francia külügyminiszter pedig gyorsított eljárást ígért a szír bevándorlóknak. A tiltakozó tömeg azonban a franciákkal szembeni csalódottságukat hangoztatták a nem megfelelő bánásmód miatt.

Az ENSZ menekültügyi hivatala szerint 17 ország, beleértve Franciaországot, vállalta a menekültek befogadását. Franciaország eddig 850 menedékjogi kérelmet kapott.