Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Folytatódott a német-izraeli konzultáció

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 8. 16:53

Február 24-én és 25-én, Jeruzsálemben rendezték a Németország és Izrael között 2008 óta hagyománnyá vált kormányközi konzultációk ötödik felvonását. A megbeszélésen a két kormány minisztereinek többsége képviseltette magát; a delegációkat a német oldalon Angela Merkel német szövetségi kancellár, az izraeli oldalon Benjamin Netanjáhú izraeli miniszterelnök vezette.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1403&title=ez-tortent-a-heten-9-het
A két ország vezetői először egy plenáris ülésen vettek részt, amit a különböző tárcák élén álló miniszterek tanácskozásai követtek – ezek sikeresen záródtak. A megbeszélések végén elfogadott közös nyilatkozatban összegezték a két ország jövőbeni együttműködésének irányvonalait.
A konzultáció fontos témájaként szerepelt a jövő kihívásairól, valamint a közel-keleti békefolyamat jelenlegi állásáról szóló megbeszélés. Ez utóbbihoz kapcsolódó tárgyalás érdekében Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter találkozott Cipi Livnivel, az izraeli igazságügyi miniszterrel, valamint Isaac Molchóval, az izraeli miniszterelnök béketárgyalásokért felelős tanácsadójával.

Steinmeier hangsúlyozta, hogy Németország támogatja John Kerrynek, az Egyestül Államok külügyminiszterének az izraeli-palesztin konfliktus megoldása érdekében tett erőfeszítéseit és javaslatait. A német külügyminiszter emellett kifejezte reményét, hogy a békefolyamat sikeressége érdekében kezelni fogják a felmerült akadályokat, amelyek közül az egyik legfontosabb Izrael telepesekkel kapcsolatos politikája.
Emellett a találkozó során aláírtak  hat új kétoldalú megállapodást. Ezek közül a legjelentősebb az a konzuli együttműködésről szóló dokumentum, amely lehetővé teszi, hogy a külföldön tartózkodó izraeli állampolgárok szükség esetén német konzulátusok segítségét is kérhetik, ha az adott országban Izrael nem rendelkezik külképviseleti szervvel.