Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

ICC: nemet mondtak Líbiának

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 10. 10:47

A Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) tárgyalás előtti kamarája elutasította Líbia kérését, hogy tárgyalásokat folytassanak az ország néhai vezetőjének, Moammer Kadhafnak a fiával, Szaif al-Iszlámmal szemben.

Szaif al-Iszlám ellen – akit a hatóságok egy hegyi városban, Zintanban tartanak fogva – a Nemzetközi Büntetőbíróság már korábban vádat emelt, azzal az indokkal, hogy háborús bűnöket követett el az alatt a forradalom alatt, amely megdöntötte az apja uralmát.

A líbiai hatóságok szerint a büntetőbíróságnak nincs joghatósága az ügyben, mivel ők már vizsgálják Szaif al-Iszlám tetteit, és céljuk a férfi felelősségre vonása – az ICC viszont csak akkor léphet közbe, ha a helyi hatóságok képtelenek cselekedni, vagy a jogrendszer nem megfelelő. Mindazonáltal az ICC bírái azt mondták Líbiának, amely fellebbez a döntés ellen, hogy nem bizonyította, ugyanazt az ügyet vizsgálta, mint a bíróság. Kevés elemző számít arra, hogy Tripoli lemond Szaif al-Iszlámról, különösen, mert a központi kormány gyenge Zintanban. Reflektálva az esetre az ICC bírák azt mondták, hogy Líbia továbbra is „alapvető nehézségekbe ütközne az egész területre ható bírói hatalom kiterjesztése közben."