Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A hullámok lovasai a katonák között

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. június 10. 9:40

Zajlik az önkéntes tartalékos katonának jelentkezettek alkalmassági vizsgálata, a jelentkezők soraiban ott láthatjuk a Magyar Szörf Szövetség néhány oszlopos tagját, köztük Utassi Loránd szövetségi kapitányt is. A szörfösök elmondták: izgatottan várják a kiképzést, és a későbbiekben is örömmel vesznek majd részt a tartalékosok munkájában.

Mi hozta össze a nyílt vízhez, hullámokhoz, szabadsághoz szokott sportolókat a hagyományosan szabályokra épülő honvédséggel? Természetesen a nemrég útjára indult Honvédelmi kötelék program – tudtuk meg Utassy Lorándtól, aki a Magyar Szörf Szövetség kapitánya, és egyben a főtitkári tisztet is betölti.

Elmondta, hogy hétéves korában ismerkedett meg az akkoriban még újdonságnak számító sportággal a Balaton partján, azóta szenvedélyes windszörfös. Számára ez sokkal több, mint hobbi, hiszen a profi sportoló volt már válogatott versenyző, edző, most pedig szövetségi kapitány.

1595955523

És hogy mi adja a szörfözés igazi varázsát? A természet közelsége, a szél erejének a használat – fantasztikus érzés a napsütésben 40-50 kilométer/órás sebességgel száguldani a Balatonon minden akadály nélkül – tette hozzá.

Cholnoky Sára szintén válogatott kerettag, ráadásul 2012-ben a Szörf Szövetség neki ítélte az Év Női Szörföse díjat. Szintén gyerekkorában, édesapja révén tanult meg szörfözni, 2006 óta pedig aktív versenyző.

A szövetségi kapitánytól megtudtuk: nagy örömmel üdvözölték a Magyar Honvédség közeledését a szabadidősportokhoz, illetve a mozgás, az egészséges életmód népszerűsítését, így ez az összetartó, kis közösség szövetségi szinten is csatlakozott a Honvédelmi kötelék programhoz. Ekkor jutottak többen is arra a döntésre, hogy önkéntesként csatlakoznak a Magyar Honvédséghez.

Kruchina Károly, a szövetség alelnöke már a csatlakozáskor jelentkezett tartalékosnak, sőt azóta már állományba is lett véve. Most hárman tervezték, hogy belevágnak, és elkezdik a kiképzést.

1595955523

Utassy Lóránd hozzátette, nagyszerű lehetőséget nyújt a szövetség, és a Honvédelmi Minisztérium együttműködése, például a jövőben a szörfösök használhatnák a balatonkenesei üdülőt edzésekre, felkészülésre, illetve az utánpótlás nevelésére.

A sportolók bíznak benne, hogy a kiképzés nem fogja leküzdhetetlen akadályok elé állítani őket, hiszen a megfelelő kondícióra, rendszeres mozgásra eddig is nagy hangsúlyt fektettek.

A tartalékos szolgálattal járó jövőbeli feladatok elé várakozással tekintenek, szívesen vennének részt társaikkal együtt az ország védelmében, legyen szó bármilyen természeti vagy egyéb katasztrófáról. Addig is örülnek a jó szélnek, hiszen gőzerővel készülnek a franciaországi Bresztben, július első hetében megrendezendő Európa Bajnokságra, amelyre nagy csapattal készül a magyar válogatott.


Fotó: a szerző felvételei és archív