Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kibervédelmi együttműködés

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 12. 15:02

A brit kormányzat és a magánszektor közösen lépnek fel a kiberbiztonság növelésének érdekében.

A július 5-én bejelentett „kibervédelmi együttműködés" (Defence Cyber Protection Partnership) célja, hogy az állami szervek és privát vállalatok közötti információcserével, valamint a kibervédelemben a kockázat alapú megközelítés meghonosításával közösen növeljék az ország kritikus infrastruktúráinak biztonságát.

A megállapodást három kormányzati szerv, a Nemzeti Infrastruktúravédelmi Központ, a Kormányzati Kommunikációs Központ, a Brit Védelmi Minisztérium, illetve kilenc magáncég (BAE Systems, BT, Cassidian, CGI, Hewlett Packard, Lockheed Martin, Rolls-Royce, Selex ES, Thales UK) írta alá.

Philip Dunne, a védelmi minisztérium államtitkára elégedetten nyilatkozott a bejelentés után, és értékelése szerint ez a partnerségi megállapodás kiválóan bizonyítja, hogy az állam és az ipar képes eredményesen együttműködni. A jelenlegi brit kormányzatnak a kezdetektől fogva kiemelten fontos a kiberbiztonság megteremtése, melyet jól jelez, hogy a 2010-es Nemzeti Biztonsági Stratégiában a kiemelt fenyegetések közé emelte a számítógép-hálózatok elleni támadásokat.