Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könnyebb védekezés az öngyilkos merénylők ellen?

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. szeptember 21. 15:41

Szeptember 11-én a NATO a nagyközönség számára egy olyan eszközt mutatott be, amelynek köszönhetően a jövőben a szervezet csapatai képesek lesznek az öngyilkos merénylők gépjárműveinek megállítására, mielőtt azok elérhetnék célpontjaikat.

http://www.biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1345&title=ez-tortent-a-heten-37-het
A szervezet egy videót is közölt, melyben a fejlesztők Norvégiában demonstrálják az eszköz hatékonyságát. A szerkezet magas intenzitású elektromágneses sugár segítségével először zavart okoz a gépjármű műszereiben, majd leállítja annak motorját. Az eszközt a videó tanúsága szerint rádiózavaró képességének köszönhetően sikeresen lehet majd alkalmazni távolról irányított robbanóeszközök hatástalanítására is. Az elkövetkező két évben további tesztek sorozatát tervezi a NATO, mielőtt élesben alkalmaznák.

A szakértők azonban fenntartásokat fogalmaztak meg a technológia hatékonyságával kapcsolatban, ugyanis azzal, hogy ha rossz gépjárművet állítanak meg a városi forgalom közepén, komoly közlekedési zavarokat, valamint komoly veszélyhelyzetet teremthetnek a civil lakosság számára. Ugyanakkor kihangsúlyozzák, hogy az utóbbi idők elkeseredett próbálkozásai után ez egy jelentős lépés az öngyilkos merénylők elleni harcban.