Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Könyvbemutató a terrorszervezetekről a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Szöveg: Révész Béla |  2016. június 29. 14:29

Különleges könyvbemutatót tartanak július 6-án Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus dísztermében. A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely (HVTK) Afrikai terrorista és szakadár szervezetek című kötete már a második kiadásánál jár, ráadásul most a nagyközönség számára is elérhető lesz.

1596015944
Tavaly szeptemberben jelent meg az Afrikai terrorista és szakadár szervezetek című tanulmánykötet a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és az MH Geoinformációs Szolgálat közös munkájaként. Az akkori bemutatón dr. Orosz Zoltán altábornagy, Honvéd Vezérkar főnökhelyettes úgy nyilatkozott: „Ilyen, a teljes afrikai kontinenst elemző, az egyes szervezeteket részletesen bemutató kiadvány korábban nem készült − még külföldön sem."

A kötet eredetileg belső honvédségi és minisztériumi használatra készült, ám − mint azt Kiss Álmos Péter, a kiadvány szerkesztője elmondta −, pár hét alatt egyetlen példány sem maradt raktáron, az érdeklődés viszont nem szűnt meg a könyv iránt. Országgyűlési képviselők, tudományos szervezetek, gazdasági szakemberek, az üzleti élet kulcsfigurái, oktatók, civilek próbáltak hozzájutni, ám kérésüknek csak most, a második, bővített kiadás alkalmával lehet eleget tenni a kereskedelmi forgalomba bocsátással.

Az Afrikai terrorista és szakadár szervezetek című kötet valóban hiánypótló. A Magyar Honvédség katonái jelenleg is több afrikai országban folytatnak külszolgálati tevékenységet, a kötet tehát egyszerre biztosít háttér-információkat a katonák, valamint lehetséges prognózist az üzleti és politikai élet szereplői és a segélyszervezetek számára. A könyv azt a hatvannégy terrorszervezetet mutatja be, amely jelenleg meghatározó az afrikai kontinensen, és valamilyen módon befolyásolhatja a nyugati világ értékrendjét, jövőképét. A szerzők valamennyien a téma szakemberei: hosszú idő alatt (elsősorban békeműveletekben) szerzett tapasztalatok, évekig tartó tudományos kutatómunka, sőt legtöbb esetben mindkettő alapozza meg ismereteiket.

1596015944

A második kiadás alkalmából a kötetet (amely a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös kiadványaként jelenik meg) dr. Orosz Zoltán altábornagy és dr. Patyi András, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora mutatja be július 6-án 14 órai kezdettel az NKE Ludovika Campus dísztermében.
A rendezvény regisztrációhoz kötött, a részvételi szándékot a [email protected] címen lehet jelezni.

(A kötet szerkesztőjével, dr. Kiss Álmos Péterrel készített interjút a Magyar Honvéd magazin júliusi számában olvashatják.)