Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lengyel fotóriportert raboltak el

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. augusztus 5. 17:24

Elraboltak egy lengyel fotóriportert Szíriában. Szemtanúk állítása szerint valószínűleg azért rabolták el a férfit, mert váltságdíjat akarnak kérni érte. Mohammed al-Chalid a Gazeta Wyborcza lengyel napilapnak nyilatkozó férfi is ezt támasztotta alá, hangsúlyozva, hogy az incidens pénzzel kapcsolatos.

Marcin Suder, a varsói székhelyű Studio Melon munkatársa, akit az Idlib provinciabéli Szaraqeb városból ejtettek túszul. Suder – aki közismerten a legveszélyesebb feladatokat is elvállalta a világ forrópontjain – az ellenálló csoportok egyik irodájában volt, amikor fegyveresek megtámadták az épületet és elvittek mindent, ami mozdítható: mobiltelefonokat, kamerákat, laptopokat, készpénzt – áll mondta az iroda egy munkatársa, al-Chalid nyilatkozatában.

Az ENSZ becslései szerint az országban zajló, a Basar al-Aszad rezsim ellen felkelő csoportok és a kormányerők között kialakult polgárháború következtében már legalább 100 ezer ember vesztette életét és a menekültek száma eléri a kétmilliót.

Az újságírók biztonságának megóvása érdekében létrehozott bizottság (Committee to Protect Journalists) felmérései szerint Szíria jelenleg a legveszélyesebb hely a világon a sajtó munkatársai számára. 2012-ben több mint 50 újságírót raboltak el az országban, azonban nagyrészük sértetlenül hazajutott. €

„Nem kell a legrosszabbtól tartanunk, hiszen gondoljunk csak az amerikai és francia újságírók elrablásával kapcsolatos ügyekre, amelyek sikerrel zárultak" – mondta Patrycja Sasnal a lengyel Külügyi Intézet munkatársa.