Miért éppen Afrika?

Szöveg: Révész Béla | 2016. július 20. 20:10

Második kiadásánál jár a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének Afrikai terrorista és szakadár szervezetek című, hiánypótló kötete. A könyv sikere az aktualitásban és a komplex megközelítésben rejlik.

Tavaly szeptemberben jelent meg az „Afrikai terrorista és szakadár szervezetek" című tanulmánykötet a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság és az MH Geoinformációs Szolgálat közös munkájaként. A könyvet méltató dr. Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese akkor azt mondta: ilyen, a teljes afrikai kontinenst elemző, az egyes szervezeteket részletesen bemutató kiadvány korábban még külföldön sem készült.

Bár az első kiadás belső honvédségi és minisztériumi használatra készült, az alkotók elképzelhetőnek tartották, hogy utánnyomás esetén a nagyközönség számára is elérhető legyen a könyv. Ekkora népszerűségre azonban talán még ők sem számítottak. Kiss Álmos Péter, a kötet szerkesztője elmondta: gyakorlatilag pár hét alatt egyetlen példány sem maradt raktáron, az érdeklődés viszont nem szűnt meg a kötet iránt. Országgyűlési képviselők, tudományos szervezetek, gazdasági szakemberek, az üzleti élet kulcsfigurái, oktatók, civilek próbáltak hozzájutni, ám kérésüknek csak most, a második kiadást követően lehetett eleget tenni.

De miért éppen Afrika? A kérdés természetesen költői, hiszen napjainkra nyilvánvalóvá vált, hogy Afrika az a kontinens, amely a jövő lehetőségeit rejti magában. A nyersanyagban és ásványkincsekben bővelkedő földrész olyan fontos tényezővé válik az elkövetkezendő évtizedekben, hogy figyelmen kívül hagyása a gazdasági fejlődés hanyatlását okozhatja a fejlett és a fejlődő országokban. Ennek jelentőségét Magyarország is felismerte, az afrikai érdekeltségű hazai vállalkozások száma napról napra nő. Stabil üzletpolitika viszont csak úgy folytatható, ha az adott partnerországban biztonsági kockázat nélkül lehet pénzt fektetni a vállalkozásokba. Jelen pillanatban ugyanakkor a beruházási, befektetési feltételek még nem megnyugtatóak. Mind az Európai Unió, mind a NATO hosszú távú stratégiákkal (és azok megvalósításával) igyekszik biztosítani a konszolidációt. Ez egyszerre jelent segélyakciókat, kölcsönöket, valamint békefenntartó és kiképző missziókat. A Magyar Honvédség katonái jelenleg is több afrikai országban teljesítenek külszolgálatot, a kötet tehát egyszerre biztosít a katonáknak háttér-információkat, valamint lehetséges prognózist az üzleti és a politikai élet, illetve a segélyszervezetek számára. A könyv azt a hatvannégy terrorszervezetet mutatja be, amely jelenleg meghatározó az afrikai kontinensen, és valamilyen módon befolyásolhatja a nyugati világ értékrendjét, jövőképét.

Kiss Álmos Péter

Hibrid szerkesztés

Az „Afrikai terrorista és szakadár szervezetek" újabb kiadása egyben bővített tartalmat ígér. Kiss Álmos Péter szerint azonban ebben az esetben inkább aktualizálásról beszélhetünk.

„A kötetet a legfrissebb információkkal egészítettük ki. Egy év hosszú idő a terrorszervezetek életében is, sok minden változik. Vezetők tűnnek el, újak jönnek, csoportok erősödnek vagy éppen gyengülnek meg annyira, hogy az már befolyásolja helyüket a fontossági listán. A mostani kiadás az éppen aktuális állapotokat mutatja be" – mondja a kötet szerkesztője, hozzátéve: az alkotói munka és a szerzők kiválasztása sem a megszokott módon történt.

„Besenyő János ezredessel, a kutatóhely vezetőjével közösen kértük fel a szerzőket a tanulmányok megírására. Azonban egyetlen esetben sem szabtuk meg, hogy mi legyen a témájuk. Ők döntötték el, milyen szempontok szerint és mit elemeznek. Saját szakterületükön kimagasló tudású kollégákról beszélünk, akik az alapvető szerkesztési elvek figyelembevételével gyakorlatilag szabad kezet kaptak. Egyetlen dolgot tartottunk kiemelten szem előtt: a szerzők között legyen olyan, aki személyes tapasztalataira támaszkodva tud írni témájáról, és olyan is, aki tudományos kutatómunka alapján. Ezt a kettőt összehozva objektívebb képet kaphatunk. Vannak, akik a gyakorlati részével foglalkoznak a terrorizmusnak, és vannak, akik az elméletivel. A katona elképesztő mennyiségű információval rendelkezik egy adott területen, az elméleti kutató szintén, csak éppen más aspektusból. Mi vegyítettük a kettőt, átjárhatóságot biztosítottunk a területek között. Nem új a módszer, de annál célravezetőbb."

A kötet részletesen hatvannégy terrorszervezettel foglalkozik, Egyiptomtól Líbián és Malin át Szomáliáig és a Kongói Demokratikus Köztársaságig – földrajzilag és a szervezetek jelentőségét tekintve lefedve szinte az egész kontinenst. A szám azonban csak hozzávetőleges: a terrorizmus talaja ingoványos, a változás a csoportoknál állandó és elkerülhetetlen.

„Valójában hatvannégynél jóval több csoportról teszünk említést, ám ezek többsége nem állandó. Egyesek megszűnnek, mások kisebb egységekre szakadnak vagy beolvadnak egy nagyobb szervezetbe. Mi a legfontosabbakat igyekeztünk összegyűjteni, azokat, amelyek napjainkban vagy a közeljövőben valós veszélyt és fenyegetést jelentenek" – jegyzi meg Kiss Álmos Péter.

Arra a kérdésre, hogy minek köszönhető ez a dinamikus és folyamatos változás, kézenfekvő a válasz egy olyan világban, ahol a terrorszervezeteknek nemcsak a külső támadásokat kell megszervezniük, de saját maguk védelmét is.

„Még a legnagyobb csoportok is folyamatosan taktikáznak. Ott van a Boko Haram, az al-Shabaab, az al-Kaida és persze az Iszlám Állam (IS). Még náluk is előfordul, hogy hol szövetségesként tekintenek egymásra, hol pedig ellenségekké válnak. Minden szervezetnek a dominancia az alapcélja, és próbálja magába olvasztani a többit. Néha sikerül, akkor együttműködnek, néha nem, olyankor egymást gyilkolják. A legnagyobb rivalizálás és ellentét az al-Kaida és az Iszlám Állam között van. A konfliktus oka alapvetően filozófiai jellegű. Míg az al-Kaida inkább a kivárásos taktikát részesíti előnyben, és a kalifátusi rendszert lépésről lépésre akarja kiépíteni, az IS éppen az ellenkezőjét teszi, az azonnali megoldások híve, és nagyon is elérkezettnek látja az időt a kalifátus kiépítésére. Ez a rendszer és állam az IS elképzelése szerint egyébként fél Afrikát is magában foglalná, ezért is igyekszik hűségesküt kikényszeríteni a kontinensen domináns terrorszervezetektől. Jó példa erre a Boko Haram tavalyi behódolása, ám az ilyen jellegű hűségeskük rendkívül törékenyek. Egy szervezet csak addig hű egy másik terrorszervezethez, amíg érdeke fűződik hozzá, és annak erejét kamatoztatni tudja. Ha ideológiai ellentét támad közöttük, vagy a behódolt fél gyengülni látja a partnerét, már ki is farol a megállapodásból" – magyarázza Kiss Álmos Péter a furcsán és folyamatosan alakuló erőviszonyokat.

Afrikai exodus?

Jelenleg Afrikára nézve is az Iszlám Állam jelenti a legnagyobb veszélyt, hiszen a terrorszervezetnek konkrét területfoglalási tervei vannak. Az IS határai folyamatosan változnak; iraki vereségeik, valamint várható szíriai térvesztésük miatt Észak-Afrikába vezet az elsődleges menekülési útvonaluk. Ez pedig jelentősen átalakítja az ottani erőviszonyokat. A fenyegetés Európára nézve is valós, nemcsak a terrorakciók, hanem egy újabb, minden eddiginél nagyobb, Afrikából érkező migránshullám miatt is. A könyv szerzői elsősorban az afrikai terrorszervezetek okozta fenyegetésekre hívják fel a figyelmet, illetve kínálnak bizonyos válaszokat azokra, ám az egyik probléma generálhatja a másikat, így kérdésünk is az ok-okozati összefüggésre vonatkozott: várható-e gátszakadásszerű menekülthullám Afrika felől? Kiss Álmos Péter válaszában az Európában eddig teljesen félrekezelt migránshelyzetre és a lehető leghatásosabb alternatívára, a lokális konfliktuskezelés jelentőségére mutatott rá.

„Az alapprobléma a migránspolitikában immár nem az, hogy ekkora számban jönnek a bevándorlók, hanem az integrációs erőfeszítések teljes hiánya a nyugati országokban. Ha a befogadó állam nem támaszt a helyi normáknak megfelelő beilleszkedési követelményeket, akkor könnyen elszabadulhat a pokol, nem beszélve arról, hogy az adott országok radikális muszlimjai mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a hatóságok helyett ők mutassanak utat a bevándorlóknak. A legjobb példa erre Németország, ahol még csak most tartanak ott, hogy integrációs törvényjavaslatokat készítsenek elő. Hihetetlenül elkéstek vele. A vezető értelmiség részéről dogmatikusan kezelt multikulturalizmus és politikai korrektség teremtette meg az elméleti lehetőségét a kölni tömeges erőszaknak, vagy a bécsi uszodában történteknek. Pedig az integrációban mindkét félnek van kötelessége. A migránsokkal szemben igenis nagyon szigorú követelményeket kell támasztani, másfelől a befogadó társadalomnak is el kell azon gondolkodnia, hogy mivel tudják elősegíteni az integráció sikerét" – hangsúlyozza a szerkesztő.

Kiss Álmos Péter utalt az amerikai bevándorlási törvényre, amely a kezdetektől fogva megkövetelte az országba lépőktől a szinte azonnali beilleszkedést. Az USA-ban működött ez a fajta integrációs folyamat úgy, hogy közben a bevándorlók az identitásukat is megőrizhették. Mindez egy lassúbb asszimilációs folyamatot eredményezett, amely azonban így is, úgy is elkerülhetetlen velejárója az integrációnak. Európában nem ezt a rendszert követik, itt a migránsokat hosszú, bevezető folyamat és támogatás várja, „amíg nem állnak készen a beilleszkedésre". Mindeközben mintha senki nem vett volna tudomást arról, hogy más multikulturalizmusról és politikai korrektségről beszélni egy évtizedeken átnyúló lassú bevándorlási hullám esetében, és megint más a mostani, robbanásszerű helyzetben, amikor a fogalom kezdi értelmét veszteni.

„Kultúrák találkoznak és csapnak össze robbanásszerűen, anélkül, hogy lenne átmenet. Erre senki nem volt felkészülve" – összegez Kiss Álmos Péter.

Van megoldás?

„Pontos recept nincs – feleli kérdésünkre a kötet szerkesztője. Választ nem tudunk adni, de az irányra fel tudjuk hívni a figyelmet. A problémákat helyben kell megoldani. Ha nincs kiváltó ok, nincs migránshullám sem. Ideiglenes megoldások mindig léteznek, de nevükben van a hátrányuk. Afrikát nem lehet körbekeríteni egy kerítéssel, s ez nem is érdeke Európának. Bármelyik, a könyvben szereplő terrorszervezetről írunk, bármennyit elemezzük a migránspolitikát, az egyetlen válasz mindig a legkézenfekvőbb: a konfliktust helyi szinten kell megoldani, ebben pedig óriási felelőssége van Európának, legyen az gazdasági, politikai vagy katonai konfliktuskezelés. Ha nem vagyunk hajlandók felismerni a problémákat, beszélni róluk és megoldani azokat, annak nagyon súlyos következményei lesznek Európára nézve is" – mondja végszóként a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének munkatársa.