Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nagyot hibáztak a francia belügyi szervek

Szöveg: Nyulas Szabolcs |  2015. január 9. 13:29

Hibát hibára halmoztak a francia belügyi szervek, ezért is sikerülhetett a terroristáknak egy célzott támadással kivégezni a Charlie Hebdo szerkesztőségét. Az al-Kaida halállistáján más – dán és svéd − újságírók is szerepelnek, és nőtt a fenyegetettség Londonban, valamint Berlinben is – mondta a honvedelem.hu-nak dr. Türke András István, az Europa Varietas Intézet biztonságpolitikai szakértője.

„Franciaországban az iszlám a második legfontosabb vallás, 2010-es adatok szerint 4,7 millió muszlim él az országban, legjelentősebb az arányuk Lille és Marseille agglomerációjában, ahol a lakosság 50, illetve 25 százaléka muzulmán" – mondta a szakértő. „A nem iszlám lakosság alapvetően toleráns, de a szeptember 11-i merényletek és az al-Kaida franciaországi megjelenése megtették a hatásukat: egy 2012-es felmérés szerint 17 százalék tartja pozitívnak jelenlétüket, 40 százalék indifferens, 43 százalék pedig kifejezetten veszélyesnek gondolja jelenlétüket" – tette hozzá.

A lap elleni támadásnak a francia belpolitika terén nem voltak előjelei, az Hollande-kormány szocialistaként toleránsabbnak számít, mint a keményvonalas Sarkozy-adminisztráció. Ráadásul Hollande elnök jó kapcsolatot ápol a franciaországi iszlám elismert kulturális vezetőivel, értelmiségiekkel, jogászokkal, orvosokkal, akik egyébként elítélik az ISIS (az Iszlám Állam angol rövidítése) öldökléseit, és felajánlották segítségüket, támogatásukat az elnöknek.

1595985653

A külkapcsolatok területén évek óta gyülekeztek a baljós jelek: Franciaország hagyományosan arabbarát országnak számított, amióta de Gaulle tábornok az olajkérdés miatt felülvizsgálta az Izraelhez fűződő viszonyt. Ez a politika egészen Chirac elnökig kitartott, Sarkozy alatt viszont fordulat következett be. Az ország több konfliktusba is beavatkozott Afrikában (Líbia, Mali, Közép-Afrikai Köztársaság). „A katonai akciók miatt az al-Kaida mellett más terrorszervezeteket is magára haragított Franciaország, bár az előbb említett jelenti és jelentette a legnagyobb veszélyt" – mondta Türke András.

A szakember hangsúlyozta: a francia belügyi szervek komolyan hibáztak a Charlie Hebdo megtámadása kapcsán, hiszen a merénylők ismertek voltak előttük, szerepeltek az adatbázisaikban. Az a tény is ismert volt, hogy az országban tevékenykedő (nem csak muszlim) bűnözők komoly fegyverekkel rendelkeznek, míg a rendőri egységek híján vannak az ilyen felszerelésnek. Az újság környékén lassan hónapok, évek óta készültség van, ezért is érthetetlen, hogy miért csak „egyszerű" rendőrök védték a szerkesztőséget, ráadásul a védelem szintjét 2014 augusztusában csökkentették. A Charlie Hebdo védelmére sokkal jobban felszerelt RAID egységeket – vagy FAMAS-szal felszerelt katonai járőröket – kellett volna alkalmazni. Ráadásul hónapok óta lehetett tudni, hogy a fenyegetés mértéke az ISIS célzott toborzóakcióival megnőtt.
„Másrészt a merénylet az átszervezett hírszerző szervek, valamint a rendőrség közötti együttműködés teljes csődjének is tekinthető" – mutatott rá.

1595985653

Az ISIS miatti fenyegetés Franciaország szempontjából újnak számít, s emiatt nőtt meg az Iszlám Állam toborzótevékenysége Franciaországban is. „Itt ismét megbosszulhatta magát az a Sarkozy elnök által kezdett – és az Hollande-adminisztráció által folytatott – nem túl bölcs politika, amely Aszad Szíriájával szembefordult, hiszen a Közel-Keleten addig a szír titkosszolgálat a DGSE (a francia katonai hírszerzés) szemeként és füleként üzemelt. Jelen esetben a korábban megkapott térségi információkra aligha számíthatnak a francia szakemberek" – tette hozzá. Szíriában az Aszad-ellenes felkelés után – többek között – az Al Nosra front (az al-Kaida szír ága) számított nem hivatalosan az Hollande-kormány egyik legfőbb szövetségesének az Aszad elleni harcokban (mely szervezet az ISIS egyik legfőbb ellenfele). Mindez azért fontos szál, mert egyes hírek szerint a merénylők (minimum) egyike Szíriában kapott kiképzést, még az is elképzelhető, hogy francia pénzen. Más források szerint pedig 2011-ben Jemenben képezték ki, ami a 2000-es évek végére fontos al-Kaida központ lett.

„Jemenben az arab tavasz óta fordulat állt be, a 2012-ben beiktatott új elnök együttműködik a terrorizmusellenes nemzetközi erőkkel. Úgy tűnik tehát, a belső elhárítás működésében zavarok keletkeztek, ami a francia nemzetbiztonsági szervek 2007-ben kezdődött átalakításának egy negatív hozadéka lehet. A merénylők az Amerikai Egyesült Államok feketelistáin is fent voltak, ez felveti a NATO-szövetségesek közötti együttműködés kérdését is" – mutatott rá a szakértő.

Türke András szólt arról is, hogy az ISIS megjelenésével több európai országban is megnőtt a veszélyeztetettség szintje: London, a Benelux államok, illetve Németország is fenyegetve lehet. Ezenkívül az al-Kaida halállistáján többek között dán és svéd újságírók is szerepelnek. De ki kell emelni, nem a londoni vagy madridi „tömegmerényletekhez" hasonló történt, hanem konkrét – évek óta nyilvánosan hirdetett – célpontokat „vadásztak le".

1595985653

A Charlie Hebdo szatirikus hetilap párizsi szerkesztőségében három gépkarabéllyal felfegyverezett férfi 12 embert ölt meg szerdán, közöttük nyolc újságírót, tizenegy társukat pedig megsebesítette. A támadás után a fegyveresek elmenekültek. A egyik férfi azt kiáltotta: „Allah Akbar!" (Allah a legnagyobb). A lap egyik legutóbbi üzenetében a Közel-Keleten előrenyomuló Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjén, Abu Bakr al-Baghdadin gúnyolódott. A dzsihadista csoport korábban terrortámadással fenyegette meg Franciaországot, amiért Párizs részt vesz az ISIS elleni nemzetközi koalíció légi hadjáratában.
A Charlie Hebdo szerkesztőségére 2011 novemberében gyújtóbombát dobtak, miután a lap Mohamed prófétát ábrázoló rajzokat közölt. Iszlamista honlapokon nemrégiben az újság főszerkesztőjének lefejezésére buzdítottak.

Francois Hollande államfő a merénylet miatt csütörtökre nemzeti gyásznapot rendelt el, Franciaország számos városában több mint százezren emlékeztek meg szerda este az áldozatokról.

Az áldozatok közül tízen a lap alkalmazottai − így Stéphane Charbonnier (Charb) igazgató-főszerkesztő és négy másik karikaturista is −, ketten pedig rendőrök voltak.
A Charlie Hebdo hetilapot anyagai miatt rendszeresen érték fenyegetések az elmúlt években. 2011-ben azért, mert karikatúrát közölt Mohamed prófétáról. 2012 szeptemberében 200-300 ember tiltakozott az afgán fővárosban, Kabulban a Mohamed prófétát ábrázoló gúnyrajzok, valamint az internetre az Egyesült Államokban feltett, A muzulmánok ártatlansága című, Mohamed prófétát kedvezőtlen színben feltüntető film miatt. A film heves indulatokat váltott ki a muzulmánok körében a világ más részén is.

1595985654