Nem feltétlenül előnyös Oroszországnak Trump elnöksége

A látszat néha csal

Noha Trump eddig jellemzően baráti hangot ütött meg Oroszországgal és személyesen Vlagyimir Putyinnal szemben is, Rácz András szerint az általa hangoztatott elképzelések valójában pontosan ellentétesek a Kreml érdekeivel. „Amennyiben Trump ténylegesen felpörgeti a nukleáris arzenál modernizálását, azzal egyből hátrányosabb helyzetbe hozza az oroszokat. Amennyiben sikerül elérnie, hogy az európai NATO-szövetségesek növeljék a védelmi kiadásaikat, az a NATO-t teszi erősebbé. És ez csak két példa. Tehát lehet, hogy rövid távon úgy tűnik, mintha az oroszoknak előnyös lenne Trump elnöksége, de szerintem egyáltalán nem ez a helyzet." Ebből a szempontból az amerikai csúcsvezetés pozícióiba került személyek vélt vagy valós orosz kötődései sem jelentenek sokat. „Rex Tillerson külügyminiszter például nem Oroszország-párti, hiába kapta meg a Barátság érdemrendet még az Exxon vezetőjeként. Paul Manafort kampányfőnöknek már a választások előtt mennie kellett a Trump-stábból, most pedig Michael Flynn nemzetbiztonsági főtanácsadó mondott le."

A szakértő szerint Flynn esetében ráadásul már a lemondás előtt sem kerülhetett szóba túldimenzionálás vagy lejáratókampány. „Michael Flynn egyértelműen szokatlanul szoros kapcsolatot ápolt az oroszokkal. Ténynek tekinthető, hogy többször is tájékoztatta a szankciókkal kapcsolatos ügyekben az orosz nagykövetet, miközben pontosan tudták, hogy a diplomatákat folyamatosan lehallgatják – az ilyesmi egy ennyire magas szintű amerikai vezető esetében semmiképpen sem tekinthető normális állapotnak. Mint a mellékelt ábra is mutatja, az ehhez hasonló elemeket záros határidőn belül kigyomlálja a rendszer, az orosz érdekérvényesítési lehetőségek pedig még tovább csökkennek" – véli Rácz András, aki szerint Trump állítólagos orosz zsarolhatósága sem annyira egyértelmű. „Lehet, hogy léteznek kompromittáló felvételeik, lehet, hogy nem. Viszont ha léteznek, ezeket egyáltalán nem triviális felhasználni. Egészen más dolog egy sikeres üzletembert zsarolni, mint az Egyesült Államok elnökét, másrészt ezek a bizonyítékok bevethetetlenek, amennyiben valóban olyanok, mint amilyennek mondják őket. Trump politikai karrierjének azonnal vége lenne, amint nyilvánosságra kerülnének, és a felvétel birtokosa is elveszítené a befolyásolási eszközt. Ez nem egy kicsit kellemetlen ügy, hanem amolyan abszolút fegyver, amit mindössze egyszer lehet felhasználni. Már ha egyáltalán igaz."

Csökkenő eufória

A szakértő szerint orosz oldalról sokkal inkább az tűnne logikusnak, ha inkább az együttműködés felé próbálnák mozdítani a kapcsolatokat. „Donald Trump vagyoni helyzetéről alig tudunk valamit, de az összeférhetetlenség-probléma nem látszik megszűnni. Ezek a kérdések bizonyosan nem az oroszokon állnak vagy buknak, ők viszont erről az oldalról közelítve próbálhatják befolyásolni az elnöki családot. Ez a stratégia teljes mértékben illeszkedne is az orosz titkosszolgálati megközelítéshez. Ugyanakkor ezzel együtt sem gondolom, hogy ez a kérdés tartósan napirenden lenne majd. Orosz oldalon máris múlóban van a Trump megválasztása feletti eufória, már csak azért is, mert ők is tudják: a nagy stratégiai tényezők alapvetően a két ország ellentétét erősítik. Konfliktusforrást jelent a rakétavédelmi rendszer, a NATO vagy Irán kérdése, a kínai kapcsolat, vagy az amerikai hatodik generációs fegyverrendszerek fejlesztése, amire például egyszerűen nincs orosz válasz" – sorolja Rácz András.

A szakértő szerint az utóbbi időben egy újabb szempont is többször megjelent az orosz közélet magasabb köreiben. „Fjodor Lukjanov, az egyik vezető orosz külpolitikai elemző tanulmánya például hangsúlyozta: Oroszország nemzetközi presztízsének is árthat, ha túl szorosan működik együtt Trumppal, éppen az említett kiszámíthatatlanság miatt. Oroszország önképe a stratégiai dokumentumok alapján egyértelmű: globális nagyhatalomként, a világpolitika felelős alakítójaként tekint magára. Nem biztos, hogy a Krím megszállása jó döntés volt, de nem a semmiből jött. Magyarán szólva Oroszország felelős játékosnak tekinti magát, és ezzel a szereppel nem fér össze olyasmi, hogy egyik napról a másikra felforgatom a szabadkereskedelmi rendszert, és felrúgom a különböző megállapodásokat. Az ő szempontjukból előnyös lehet, ha a Trump-adminisztráció folytatja az eddigi működését, hiszen ha az Egyesült Államok relatív súlya csökken a belső problémáik miatt, szélesedhet Oroszország mozgástere. Azt viszont látni kell: Moszkva sem tekinti helyénvalónak, hogy a másik legnagyobb atomhatalom vezetője a telefonbeszélgetés közben szünetet kér, és megkérdezi a tanácsadóit, hogy mi az a START-szerződés. Ez nem az a szint, amin egy Vlagyimir Putyinnal tárgyalni lehet, és számukra is kellemetlen az ilyesmi."

Ami az említett orosz mozgástér szélesítését illeti, Rácz András szerint kizárt, hogy Oroszország a sajtóban megjelent találgatásoknak megfelelően katonai agressziót fontolgatna a balti államokkal szemben. „A NATO csapatmozgatásainak következtében a balti országokat nem lehetne megtámadni nagyszámú amerikai katona halála nélkül, vagyis túl nagy a kockázat, és ehhez képest nem nyernének vele sokat" – szögezi le a szakértő. „Fontos megérteni, mert ritkán esik róla szó: Oroszországnak a nyugati határa a legnyugodtabb hátországa. Ukrajnával háborúznak, a Kaukázus évtizedek, kis túlzással évszázadok óta instabil régió, Közép-Ázsiában senki sem tudja, mi követi majd az egyre idősödő autokratákat, de folyamatosan erősödik a térségben az iszlamizmus és az azzal sokszor összefonódó szervezett bűnözés is. Kínát és Oroszországot pedig jelenleg más-más problémák kötik le, és stabil az együttműködés köztük, de hosszabb távon számos területen ütköznek az érdekeik."

Ennek megfelelően újabb orosz front nyitása sem valószínű nyugati irányban. „Oroszország arra törekszik majd, hogy megakadályozza a svéd és finn NATO-csatlakozást, illetve megakassza Ukrajna modernizációját, de ennél tovább aligha mennek majd. Főleg úgy nem, hogy 2018-ban elnökválasztások lesznek, a gazdasági helyzet pedig tragikus. A szankciók feloldását is szeretnék elérni. Továbbra is belefér majd nekik minden, ami a NATO 5. cikkelye alatt marad: provokatív, demonstratív berepülések, határsértések, információs nyomás. De direkt katonai agressziótól nem kell tartani."
Rácz András szerint a nyugati szövetségesek lassan megtanulnak együtt élni az orosz információs hadviseléssel is. „Nagyon nehéz egzakt módon mérni, mennyire sikeres ez a tevékenység, főleg, hogy országonként is nagyban eltér a hatása. A cseh lakosságnak például egy átfogó felmérés szerint mintegy 25 százaléka vevő az orosz hátterű alternatív média híreire, ami kiugróan magas aránynak számít. Svédországban viszont még az RT is totális bukásnak bizonyult. A hekkeléseket még csak tanulgatja Európa és Amerika, még nagyon hosszú az út, de nem gondolom, hogy ezen a téren Oroszország behozhatatlan előnyre tett volna szert."

Szíria nagy siker, de megterhelő

A szakértő megerősíti azt a vélekedést, amely szerint a szíriai fellépés totális sikernek tekinthető Moszkva szempontjából. A beavatkozás ugyanakkor cseppet sem egyszerű számukra, és komoly terheket is ró Oroszországra. „Szíria logisztikai szempontból rémálom az oroszoknak, döbbenetesen kifeszíti a haditengerészeti képességeiket, a hajóik utánpótlását üzleti alapon oldják meg – gyakorlatilag ami orosz és úszóképes, az kis túlzással Szíriában vagy Szíriánál van jelenleg. Anyagilag szintén nagyon megterheli a kasszát a háború, pedig Szíria még aránylag közel is van hozzájuk. Afrikában például nem tudnának ugyanígy beavatkozni, ahhoz már Líbia is messze van" – összegzi Rácz András, aki szerint Putyin a támogatásért cserébe jó eséllyel Latakiát is megkaphatja Basar el-Aszadtól Tartuszon túl valamikor a jövőben. A beavatkozás célja azonban nem kizárólag ennyi volt. „Moszkva legfontosabb szándéka, hogy megakadályozza egy legitim módon megválasztott elnök külső beavatkozással történő elmozdítását. Az oroszok szeme ilyenkor félig mindig a saját érdekeiken van, és meg kell érteni: ők nemzetképükből fakadóan komolyan tartanak attól, hogy a nyugat Oroszország aláásására törekszik. A racionalitás ebből a szempontból másodlagos, ez a megközelítés az évszázadok óta meglévő nyugatellenes hagyományaikból fakad. Éppen ezért nézték rossz szemmel a színes forradalmakat vagy a líbiai eseményeket is. Moszkva célja itt egy fontos regionális szövetséges hatalmon tartása volt, és ez sikerült is, méghozzá számukra elfogadható áldozattal."

Természetesen a szíriai konfliktus is sokdimenziós – ezek egyike a hagyományosan törékeny orosz-török viszony, amely az aktuális érdekeknek megfelelően most éppen kiegyensúlyozott, ám hosszabb távon ingatag. „Törökország eleve NATO-tagország, és számos területen vannak vitái Oroszországgal, amelyeket most a szőnyeg alá söpörnek. Ilyen például a krími tatárok helyzete, akiket brutálisan elnyomnak a félsziget orosz megszállása óta. De mást akar a két ország a Kaukázusban, sőt, Szíriában is" – fogalmaz Rácz András.