Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Őrizetbe vették, majd elengedték

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. július 27. 20:47

2013. július 16-án, kedden a francia hatóságok letartóztattak egy norvég állampolgárt, Kristian Vikernest. A férfit azzal gyanúsítják, hogy terrorcselekmény elkövetésére készült.

Vikernes egy jó ismert metalzenész Norvégiában, akit már 1994-ben elítéltek egy rivális zenész meggyilkolásáért, és 21 évet töltött börtönben. Most francia feleségével, Marie Cachettel együtt tartóztatták le, miután a nő négy puskát vásárolt. A nőnek ugyan volt engedélye a fegyverekre, de a vizsgálatok még nem tisztázták, hogy milyen célra is vásárolták meg azokat. A rendőrség később robbanószerek és további fegyverek után kutatott a pár otthonában, de végül nem találtak semmit, így szabadon engedték a párt.

Kristian Vikernes azért került megfigyelés alá, mert kapcsolatban állhatott a tömeggyilkos Anders Behring Breivikkel. Két évvel ezelőtt Breivik 77 embert ölt meg Oslóban, de a vérengzés előtt elküldte a kiáltványa másolatát Vikernesnek, aki azt később saját honlapján tárgyalta azt, de kritikával is illette. Breviket 21 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték tette miatt.