Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Oroszország ellenérzését fejezte ki

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. április 13. 10:16

Viktor Jeszin vezérezredes szerint az Egyesült Államoknak öt-hét darab elfogórakétára (angol megnevezés szerint „Ground Based Interceptor”, röviden „GBI”) van szüksége ahhoz, hogy egy Topol-M típusú interkontinentális ballisztikus rakétát semlegesítsen.

A tábornok elmondta: az információt az amerikai Védelmi Minisztérium Rakétavédelmi Ügynökségének igazgatójával fennálló kapcsolatai révén tudta meg.
Az Egyesült Államok eddig harminc elfogórakétát telepített, ebből huszonhatot Alaszkába és négyet Kaliforniába.

Jeszin úgy gondolja, hogy az amerikai védelmi képességek ezen a területen „némileg korlátozottnak tekinthetők". Véleménye szerint a két állam között folyó rakétavédelmi tárgyalások nem fognak pozitív eredményre vezetni. (Viktor Jeszin vezérezredes 1994 és 1996 között az orosz Stratégiai Rakétás Erők vezérkari főnöke volt.)

Chuck Hagel, az Egyesült Államok védelmi minisztere március közepén tett nyilatkozatot arról, hogy az alapvetően közép-európai telepítésű rakétavédelmi pajzs végső fázisának munkálatait elvetik, és az elfogórakéták átkerülnek Alaszkába. A változtatások az Észak-Korea által tanúsított, egyre erőszakosabb retorikára és a nukleáris létesítményének újra üzembe helyezésére vezethetők vissza.

Az amerikai álláspont szerint az Alaszkába telepített rakéták illetve a Japánban felállított újabb radar rendeltetése az észak-koreai rakéták elleni védelem kiterjesztése. Oroszország ellenérzését fejezte ki, mert véleménye szerint a telepítések aláássák saját katonai stratégiáját, valamint az államnak szüksége van arra a jogilag kötelező erejű garanciára, hogy ezeket a rakétákat nem az orosz stratégiai nukleáris erők ellen állítják fel.

1595952349