„Phenjan politika céljai a ’90-es évek legeleje óta változatlanok”

Csoma Mózes Korea-szakértő szerint az utóbbi hetek fejleményei tökéletesen beleillenek a ’90-es évek eleje óta folyó washingtoni-phenjani kötélhúzásba – beleértve ebbe a hétvégi állítólagos hidrogénbombás próbarobbantást is. „2016 elején a rezsim már belengette egyszer, hogy az akkori próbarobbantás is hidrogénbombával történt, de a szakértők véleménye megoszlott a kérdésben. Idei rövid újévi beszédében Kim Dzsong Un már fő prioritásnak nevezte a hidrogénbomba meglétét, a kapacitás kiépítését. A dél-koreai források most már egyértelműnek tekintik, hogy Phenjan valóban hidrogénbomba létrehozásán dolgozik, és mivel a hétvégi robbantás jóval erősebb volt a korábbiaknál, annyi bizonyos, hogy folyamatosan haladnak. A déli elemzések szerint még nincsenek teljesen készen, de jó úton járnak afelé, hogy tényleg legyen hidrogénbombájuk."

Csoma Mózes kiemeli: hibás megközelítés mindezt európai gondolkodásmód mentén szemlélni. „Az észak-koreai történelemszemlélet gyökeresen mást mond ahhoz képest, mint ahogy mi tekintünk erre a kérdésre. Eszerint ugyanis az elmúlt ötezer év történelmi sérelmei, a Koreát ért külső agressziók a kínai hegemón törekvésektől a mongol betörésen át a japán betörésig, a mandzsu hadjáratokig mind-mind azért következtek be, mert az ország nem rendelkezett megfelelő katonai erővel. Phenjan most úgy tekint magára, mint amely most pontot tesz ezen ötezer éves folytonosság végére. Vagyis a rezsimet nem szabad egy kalap alá venni például a volt közép- és kelet-európai szocialista rendszerekkel, ahol nyilvánvaló volt, hogy az államok legitimitása gyenge lábakon áll, és csak a szovjet csapatok jelenléte miatt tekinthető tartósnak" – mondja a szakértő.

A nemzetközi média előszeretettel tekint a jelenlegi pengeváltásokra extrán kockázatosként a kiszámíthatatlan latorállam és a jelenlegi, elődeinél szintén kiszámíthatatlanabb amerikai vezetés miatt. Csoma Mózes szerint ugyanakkor mindez torz képet ad. „Észak-Korea a saját logikája alapján ugyan, de abszolút konzekvensen működik. Ebben az esetben azt kell mondanom, hogy az Egyesült Államok jelenlegi elnöke tekinthető kiszámíthatatlanabb félnek. Elég e tekintetben a dél-koreai reakciókat figyelni, amelyek egyfajta lakmuszpapírként működnek. Dél-Korea legszörnyűbb rémálma ugyanis az volt, hogy Donald Trump esetleg parancsot ad valami olyasféle akcióra, mint pár hónappal ezelőtt Szíriában. Vagyis az, hogy Washington a helyzet nem megfelelő értékelése miatt valamiféle katonai büntetőintézkedést foganatosít Phenjannal szemben. Egy ilyen lépést egészen biztos, hogy borzasztóan heves viszontválasz követne kiszélesedő háborúval. Márpedig Szöul környezete a maga 22 milliós lakosságával roppant sebezhető, és ehhez még csak nukleáris fegyverekre sincs szükség. Egy amerikai megelőző csapás vagy támadás – legyen akármilyen korlátozott mértékű – azonnali lépéskényszerbe hozná a mindenkori észak-koreai vezetőt, akinek már csak a távol-keleti kultúrában alapvető arcvesztés elkerülése miatt is reagálnia kellene" – mutat rá a szakértő.

Csoma Mózes úgy látja: retorikai húzásként fogható fel az amerikai felségterületnek számító Guam megtámadásának belengetése is. „Ráadásul itt sem arról volt szó, hogy közvetlenül a szigetet támadnák meg, hanem azt mondták: négy rakétát indítanának a sziget irányába, amelyek a körzetben zuhannának le. Viszont amint látták, milyen szintű érzékenységgel találták magukat szemben, visszakoztak, és múlt hét kedden már a szokásos irányba, Japán felé indították a rakétájukat. Egyébként pedig a rakéták iránya és hatótávolsága mellett ugyanilyen érdekes, honnan indítják őket. Kim Dzsong Il idején rendszerint a keleti partvidéken lévő, beazonosítható támaszpontokról indították el őket, most azonban már az ország legkülönbözőbb részeiről indítanak rakétákat: a demilitarizált övezet mellett elhelyezkedő Keszongból, a középkori Korea fővárosából ugyanúgy, mint a phenjani nemzetközi repülőtérről vagy az ország felségvizeiről, tengeralattjáróról. Az üzenet itt egyértelműen annyi: bárhonnan tudnának rakétákat indítani, és egy katonai támadás esetén a saját vonzáskörzetükben hatalmas pusztítást tudnának okozni."

A szakértő szerint a jelenlegi állapot klasszikus patthelyzet, de semmiképpen sem új. „Úgy gondolom, a nemzetközi közösségnek előbb-utóbb le kell majd nyelnie, hogy Észak-Korea de facto atomhatalomnak tekinthető. Az is egyértelmű, hogy ezek a konfliktusok csakis tárgyalóasztal mellett rendezhetők. Az egyeztetések a háttérben egyébként is folyamatosak, hiszen Norvégiában már idén is leültek egymással az amerikai és észak-koreai képviselők, még ha ezt csak utólag hozták is nyilvánosságra. Biztosra veszem, hogy a New York-i ENSZ-képviseleten és akár a pekingi diplomáciai missziókon keresztül is tárgyalnak, és minden egyes újabb rakétaindítás, nukleáris próbarobbantás azért történik, mert a kulisszák mögött ilyenkor bekeményedik az amerikai álláspont. Ezzel akarják növelni a tárgyalókészséget…" – mondja Csoma Mózes, aki szerint a 2018 elején esedékes dél-koreai téli olimpia előtt mindenképpen rendezni kellene valamilyen módon a jelenlegi viszályt.