Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Találkozót tartott az Európai Néppárt

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2014. március 19. 21:45

Március 7-én, pénteken Dublinban találkozót tartott az Európai Néppárt, amelyen az Európai Unió kilenc tagállamának (Németország, Írország, Lengyelország, Spanyolország, Portugália, Magyarország, Görögország, Ciprus, Lettország) vezetői jelentek meg.

http://biztonsagpolitika.hu/?id=16&aid=1407&title=ez-tortent-a-heten-10-het
A találkozó napirendjén az Európai Unió egyik legégetőbb problémájának, a folyamatosan növekvő euroszkepticizmusnak is fontos szerep jutott. Ezzel kapcsolatban a kilenc állami vezető egy közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben célul tűzték ki, hogy támogatni fogják az Európai Unióval foglalkozó tanulmányok iskolákba való bevezetését Európa-szerte, ezáltal felkészítve a következő generációkat a jövő kihívásaira és nevelve az európai szellemiségre.

„Európa már több mint öt éve válságban van. Számos ember, különösen a fiatalok, borúsnak látják a jövőt, és növekszik az euroszkepticizmus" – szól a nyilatkozat.

Hivatalos források szerint Angela Merkel német kancellár a javaslat határozott támogatója, mert úgy hiszi, hogy az Európai Unióra vonatkozó tanulmányok hozzájárulnak a közös európai identitás megteremtéséhez és a történelem ismeretéhez.