Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Új felfegyverzés előtt az orosz hadsereg

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. március 19. 16:16

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentése szerint Oroszország történelmi lehetőség előtt áll katonai erejének újra felfegyverzését illetően, amelyet véleménye szerint ki is kellene használnia. Putyin a tervezett folyamatok végrehajtását személyesen kívánja irányítani.

Egy a katonai célú repülés továbbfejlesztését célzó értekezleten az elnök arról számolt be, hogy már számos megbeszélést folytattak a szárazföldi és a haditengerészeti erők új fegyverrendszerekkel való ellátásáról.

Putyin beszédében elmondta, hogy júniusban megkezdődtek azok a tárgyalások, amelyek egy állami szintű fegyverkezési program végrehajtásának lehetőségét mérlegelik a harci repülésre vonatkozóan. Az orosz elnök sürgette a szükséges lépéseket, melyek az ország védelmi potenciálját hivatottak növelni, hiszen az ehhez felhasználható források csak korlátozott ideig állnak rendelkezésre.