Újra a figyelem középpontjába akar kerülni Észak-Korea

Csoma Mózes, az ELTE koreai tanszékének vezetője szerint a robbantás egyértelműen erődemonstráció volt, ami egyrészt a hazai lakosságnak, másrészt pedig a nemzetközi közösségnek szólt. Az üzenet lényege, hogy Észak-Korea gazdasági nehézségei ellenére – természetesen a Kim-család aktuális tagjának vezetése mellett – egyre fejlődő atomprogramot képesek felmutatni. A kísérleti robbantással azt is szeretnék elérni, hogy a Koreai-félsziget ügye és annak megoldatlansága folyamatosan napirenden legyen. Kim Dzsongun úgy érezheti, hogy a világban zajló események az utóbbi hónapokban háttérbe szorították a számára fontos kérdéseket, ezért is időzíthették éppen 2016 elejére a fegyver tesztelését. Nem szabad elfelejteni, hogy a koreai háborút 1953-ban jogi szempontból nem zárták le, nem született békeszerződés a hadviselő felek között. Hivatalosan fegyverszünet van az Egyesült Államok és szövetségese Dél-Korea, illetve Észak-Korea között, amin az északiak változtatni szeretnének. Az északi rezsim azért is érzi időszerűnek a „paktum" megkötését, mert az USA hasonló kompromisszumot kötött nemrégiben Kubával és Iránnal is. Észak-Korea más mellett szeretné elérni, hogy az Egyesült Államok adjon biztonsági garanciákat neki, vonja ki csapatait a félszigetről és lássa el a rezsimet jelentős mennyiségű kőolajjal és földgázzal.

Arra a kérdésre, hogy van-e félnivalója a nemzetközi közösségnek, illetve Észak-Korea közvetlen szomszédainak az ország arzenáljától, Csoma Mózes azt válaszolta: az ország azért veszélyes, mert egyszerre rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel és az ezeket hordozni képes rakétákkal, amiket elsősorban szovjet és kínai alapokon nyugvó technológiából fejlesztettek ki. Ugyanakkor a koreai rezsim is tisztában van azzal, hogy már nem 1950-et írunk, a szovjet tömb azóta összeomlott, és az ország diplomáciai értelemben elszigetelt. Egy esetleges agresszió esetén senki sem állna mellé, és komoly megtorlásban részesülne az Egyesült Államok és szövetségesei részéről.

„A geopolitikai realitásokkal tisztában vannak, és tudják, hogy ha tényleg kitörne egy konfliktus, akkor hagyományos fegyverekkel is tönkre lehetne tenni a Koreai-félszigetet, ehhez nincs szükség atomfegyverekre, és ebben az esetben ők húznák a rövidebbet" – hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve, hogy a rezsim nagyon jól tudja, meddig mehet el.
Egy más megközelítés szerint Kim Dzsongun fejében az is lejátszódhat, hogy ha az atomfegyverekkel való elrettentés jól működik, akkor a hagyományos haderőre fordított – egyébként irreálisan nagy – kiadásokat át lehetne csoportosítani a gazdaság élénkítésére. Erre utalhat az is, hogy az utóbbi években – Kim Dzsungun hatalomra kerülése óta – valóban központi kérdéssé vált a gazdaság helyzete, sőt már látszanak is a jelei az ezirányú erőkifejtéseknek. „Phenjan már másképpen néz ki, mint Kim Dzsong Il idején, 10 évvel ezelőtt" – mondta Csoma Mózes.

Az MTI összefoglalója szerint a hidrogénbomba legalább ezerszer akkora pusztításra képes, mint az atombomba – amelyet az Egyesült Államok vetett be Japán ellen a második világháború utolsó napjaiban. Észak-Korea korábban három kísérleti robbantást hajtott végre atomfegyverekkel, amelyek nagyjából a Hirosimára és Nagaszakira ledobott, összesen több mint 200 ezer ember életét kioltó bombáknak megfelelő hatóerejűek voltak. Míg az atombombák működési elve – az atomreaktorokéhoz hasonlóan – a maghasadáson alapul, addig a hidrogénbomba vagy termonukleáris bomba az atomi részecskék egyesülését (magfúzió) használja ki. A csillagokban ugyancsak ilyen módon keletkezik energia. Ugyanakkor a hidrogénbomba előállításához mélyebb ismeretek és nagyobb mértani pontosság szükségeltetik, mint az atombombáéhoz, hiszen a felszabaduló energia is sokkal nagyobb. A hidrogénbomba természetesen megtalálható a legkomolyabb nukleáris képességekkel rendelkező öt állam – az Egyesült Államok, Oroszország, Franciaország, az Egyesült Királyság és Kína – fegyvertárában.