Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Vádat emeltek a volt bolgár belügyminiszter ellen

Szöveg: honvedelem.hu / biztonsagpolitika.hu |  2013. június 24. 11:46

A napokban vádat emeltek Cvetan Cvetanov korábbi bolgár belügyminiszter ellen a nemrégiben kirobbant lehallgatási botrány következményeként.

A most ellenzékben lévő GERB párt politikusát hatalommal való visszaéléssel vádolják, mivel minisztersége idején nem ellenőrizte megfelelően beosztottjait, így azok több politikust is lehallgattak. Ha bűnösnek találják Cvetanovot, akár nyolc év börtönre is ítélhetik. A politikus tagadta a vádakat, elmondása szerint nem volt tudomása a lehallgatásokról.

A nemrégiben kirobbant botrány miatt már négy korábbi belügyminisztériumi dolgozó ellen emeltek vádat.