Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Haditechnika - 330. oldal

Cikkek
1595958654

Egy-egy századnyi Szu-30-assal és Szu-35-össel bővül az orosz légierő

2013. augusztus 20. 17:27

A 2013-as évben egy-egy századnyi Szu-30-as és Szu-35-ös érkezik meg az Orosz Légierőhöz – írja a Ria Novosztyi.

1595958639

Modernizált MiG-29-est vehetett át a lengyel légierő

2013. augusztus 19. 9:41

A lengyel védelmi minisztérium még 2011-ben írta alá azt a közel 40 millió dolláros szerződést, melyben megállapodott a helyi Bydgoszcz székhelyű Wojskowe Zaklady Lotnicze-2 repülőgép-javító üzemmel 16 darab (13 együléses és 3 UB) MiG-29-es modernizációjáról. A munkálatok az Israel Aerospace Industries cég segédletével folytak. Az első, ebben a modernizációs programban résztvevő gép (a 89-es oldalszámú) a napokban érkezett meg a Minszk-Mazowiecki légibázisra.

1595958634

Lezuhant egy brazil Super Tucano

2013. augusztus 18. 11:46

A brazíliai São Paulo szövetségi állam területén lezuhant a brazil légierő egy Super Tucano A-29 típusú, kétüléses repülőgépe. A gép kétfőnyi személyzete katapultált, azonban a légierő sajtószolgálatának tájékoztatása szerint földet éréskor mindketten életüket vesztették.

1595958624

Levegőben a török légierő első A400M szállítógépe

2013. augusztus 17. 16:10

Augusztus 9-én a levegőbe emelkedett a török légierő részére készülő első A400M Atlas típusú közepes katonai szállító repülőgép. A programban ez a harmadik szériapéldány (MSN9), az első kettő Franciaország légierejéhez kerül. A jeles eseményt az Airbus Military sevillai központjában rendezték meg, a gép első repülése során öt és fél órát töltött a levegőben.

1595958617

Az idei MAKS-on bemutatkozik a Mi-28UB

2013. augusztus 16. 19:44

Az „Oroszország helikopterei” holding a napokban jelentette be, hogy az idei MAKS 2013 rendezvényen bemutatják a Mi-28UB típusú kiképző-harci helikoptert, mely a Mi-28N harci helikopter alapjaira épült. A holding információi szerint, a Mi-28UB egy speciális, mindkét kabinból irányítható forgószárnyas, melynek elsődleges feladata segíteni a Mi-28N-re kerülő pilóták kiképzését. Az új helikopterben természetesen megtalálható az összes rendszer, ugyanúgy, mint a harci helikopteren.

1595958381

India kilenc tengerészeti járőrgépet vásárolna

2013. augusztus 15. 18:54

Az indiai haditengerészet a napokban elindította a kilenc darab tengerészeti járőrgép beszerzésére irányuló tenderét. India az MRMR (Medium Range Maritime Reconnaissance) repülőgépek vásárlására közel egymilliárd dollárt szán.

1595958368

Oroszország Mi-8-asokat rendelt

2013. augusztus 14. 20:16

Oroszország 40 darab Mil Mi-8 típusú helikoptert rendelt a Russian Helicopters konzorciumtól –  jelentette be a napokban a védelmi minisztérium.

1595958348

Újabb Y-8-as szállítógépek érkeztek Venezuelába

2013. augusztus 13. 14:39

A venezuelai légierő a napokban újabb két darab Y-8F-200W típusú szállítógépet vehetett át a kínai CATIC-tól (China National Aero-Technology Import & Export Corp.).

1595958347

India vízre bocsátotta első saját fejlesztésű repülőgép-hordozóját

2013. augusztus 13. 10:57

India vízre bocsátotta első saját fejlesztésű és építésű repülőgép-hordozóját augusztus 12-én, hétfőn.

1595958343

Kínai vadászbombázók gyakorlatoznak Oroszországban

2013. augusztus 12. 19:00

Öt darab kínai Csengdu JH-7A típusú vadászbombázó gyakorlatozik a napokban Oroszország légterében. A közös orosz-kínai hadgyakorlat célja a terrorellenes kiképzés, amelynek keretében a kínai pilóták felderítő repüléseket végeznek Cseljabinszk repülőteréről felszállva.