Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Navy SEAL egységek új víz alatti szállítójárműve

Szöveg: honvedelem.hu / haborumuveszete.hu |  2020. július 1. 10:43

Az amerikai haditengerészet 1983-ban rendszeresítette a SEAL kommandóegységek számára, a The Columbus Group által kifejlesztett SDV (SEAL Delivery Vechicle) víz alatti, úszó szállítójármű Mark 8 jelzésű verzióját, amelyet tervezője James P. Gator után csak Gator néven emlegetnek.

1596081588

A Mark 8 olyan mini tengeralattjáró, amely belül nem vízmentes, így 6–8 utasa bevetésre menet végig búvárruhát visel és ezalatt vagy saját palackjaik, vagy a jármű központi légtartályának levegőkészletét kell, hogy használják. A Gator ugyan kiválóan bevált a gyakorlatban – Mark 9 jelzéssel, könnyűtorpedókkal felszerelt, ikerpropelleres változata is volt, azonban ezt a kilencvenes évek elején kivonták a hadrendből -, de szűkös belső tere és az emiatt fellépő bezártság érzés miatt a SEAL kommandósok többsége nem igazán kedvelte.

Az új, SWCS (Shallow Water Combat Submersible) Mark 11-et, 2011-ben kezdte fejleszteni a Teledyne Brown Engineering, miután sikerült elhalásznia a 383 millió dolláros szerződést a sikeres elődtípust gyártó cégtől. 6,7 méteres hossza és 1,5 méteres átmérőjű, négyzetes keresztmetszetű törzse hasonló elődjéhez, akárcsak 6–8 fős befogadóképessége, de tömege a kompozit anyagok használata miatt, alig harmada annak, így mindössze 4,56 tonna. A régebbi típusnál ezüst–cink akkumulátorokat használtak, de a Mark 11 villanymotorjának már lítium-ion akkumulátor biztosítja az energiát.

A sebesség mindössze 6 csomó (kb. 11 kilométer/óra), körülbelül 28–33 kilométeres hatótávolsággal, azonban nincs is szükség ennél többre, mivel a kis járműveket az erre a célra átalakított támadó, vagy rakétahordozó tengeralattjárók, illetve felszíni hajók szállítják a bevetés helyszínének közelébe, de szükség esetén akár a partról is indíthatók. További nagyfokú előrelépést jelent a Mark 8–hoz képest, hogy a szűkös, ablak nélküli pilótafülkében – az elődtípust is lényegében „vakon", kizárólag a műszerek alapján kellett vezetni – ülő vezető és a navigátor munkáját alaposan megkönnyíti a korszerű GPS berendezés és az inerciális navigációs rendszer, valamint az aknák és vízalatti akadályok elkerülését segítő nagyfrekvenciás szonár alkalmazása.

A SEAL egységek felszerelését, fegyvereit és a jól bevált, Limpet típusú, mágneses tapadóaknákat a mindkét oldalra felszerelhető tartókonzolokra függesztett konténerekben szállítják.