Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Pentagon tökéletesítette bunkerromboló bombáját

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. május 4. 20:28

A Pentagon újraterveztette legnagyobb bunkerromboló bombáját, hogy az képes legyen megsemmisíteni Irán legjobban megerősített, fordói nukleáris létesítményét – adta hírül május 3-án, pénteken a The Wall Street Journal (WSJ).

A lapnak név nélkül nyilatkozó amerikai kormányzati tisztségviselők szerint a bunkerromboló bomba (Massive Ordnance Penetrator, MOP) tökéletesítésétől Washington azt reméli, hogy a diplomáciai tárgyalások kudarca esetén is képes lesz majd akadályozni Irán nukleáris hatalommá válását, valamint annak is elejét tudja venni, hogy Izrael egyedül vállalkozzon katonai fellépésre az iszlám köztársasággal szemben.

Korábban komoly kételyek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a Kúm szent város közelében hegy alá süllyesztett, masszív gránit és acélszerkezetek által védett fordói urándúsító létesítmény hagyományos fegyverekkel egyáltalán elpusztítható-e.

Amerikai tisztségviselők 2012. januárjában maguk is elismerték: nem hiszik, hogy a MOP az akkori paraméterei alapján képes lenne lehatolni az uráncentrifugákig.

A Pentagon addig 330 millió dollárt költött legnehezebb bunkerromboló bombájának fejlesztésére, amelyből tavaly év elején 20 darabbal rendelkezett. A WSJ szerint a Boeing által kifejlesztett MOP-ra költött ráfordítások mára elérték a 400 millió dollárt. A továbbfejlesztett 13,6 tonnás bombát repülőgépről eddig még sohasem dobták le.

A Pentagon a tökéletesítés során egyfelől a MOP detonátor-gyutacsai, másfelől pedig a célravezetés tökéletesítésére összpontosított. A gyutacsokat a bomba mélyebb behatolása érdekében ellenállóbbakká tették a gránittal és az acéllal való ütközésekkel szemben. Ugyanakkor javították a szerkezet célra tartó képességét, hogy a légvédelemnek és az elektronikus hadviselésnek a korábbinál kisebb esélye legyen az eltérítésre.

A MOP találati precizitása azért kulcsfontosságú a Pentagon számára, mert a szakértők elképzelései szerint a fordói létesítmény lerombolásához arra van szükség, hogy egymás után több bombával is csapást tudjanak mérni ugyanarra a pontra. Az első MOP detonációja után a többit pontosan az általa ütött kráter mélyébe igyekeznek majd eljuttatni.

Az amerikaiak abban bíznak, hogy a bunkerromboló bomba kapacitásának megnövelése idén és talán még jövőre is képes lesz visszatartani Izraelt Irán megtámadásától. Ez a lap szerint lehetővé teszi Washington számára, hogy a júniusi iráni választások után is tovább próbálkozzon a diplomáciai megoldás kicsikarásával.

Az Egyesült Államok vezetése ugyanakkor nem zárta ki a katonai csapás lehetőségét, sőt, a Teheránra nehezedő nyomás fokozása érdekében, Jeruzsálemi látogatása során mind Obama elnök, mind Chuck Hagel védelmi miniszter hangsúlyozta: Izraelnek joga van magának eldöntenie, hogy csapást akar-e mérni Iránra.

A WSJ szerint a MOP hatékony fegyvernek bizonyulhat az észak-koreai nukleáris bunkerekkel szemben is, amelyek nem erődítettek annyira, mint az irániak.