Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A végső összeszerelési fázishoz érkezett az első Tu-160M2

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2017. július 24. 21:24

A kazanyi Gorbunov repülőgépgyár végső összeszerelő üzemegységébe vontatták át az utolsó munkálatok elvégzésére a Tu-160M2 stratégiai bombázó prototípusát.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/a-vegso-osszeszerelesi-fazishoz-erkezett-az-elso-tu-160m2
1596036622

A 804-es gyári számú repülőgép bizonyítja a kazanyi szakemberek rátermettségét és szaktudását, amellyel sikeresen modernizálták a szovjet időkből itt maradt repülő monstrumot.

Még 1992-ben leállították a stratégiai bombázók Kazanyba történő áttelepítését, azonban a gyárban addigra négy gép is maradt szétszerelve, a felújítás különböző fázisaiban. Kettőt átadtak a légierőnek 2000-ben és 2008-ban, a maradék kettő maradt tartalékként az üzemben.

Denisz Manturov, ipari- és kereskedelmi miniszter 2017 februárjában jelentette be, hogy 2018-ban át fogják adni az első felújított és modernizált Tu-160-ast. Ez a repülőgép még nem lesz teljes értékű Tu-160M2-es, ám ezzel is demonstrálják a kazanyi üzem képességeit.

A távlati tervek szerint 2020-tól jelentős fejlesztéseket fognak végrehajtani, többek között a legmodernebb fedélzeti rádióelektronikát építik majd be. A hajtóműveket az új NK-32-02-esekre cserélik már most az M2-es modifikációkon. A fegyverzetet is megújítják, habár a legmodernebb rakéta, a H-BD még fejlesztés alatt áll. A tervek szerint ez a fegyver hétezer kilométeres hatótávval fog bírni, amellett a sebessége is jelentősen megnő és a vezérléséről mesterséges intelligencia fog gondoskodni.

Viktor Bondarev vezérezredes, az orosz Légi és Kozmikus Erők parancsnoka elmondta: a fő csapásmérő eszköz a rakétafegyverzet lesz. Az indítás után a rakéta „önállóan" dönt a repülési profilról, a hordozó repülőgép feladata az indítási pontba történő „kiszállítás" marad.

A kazanyi gyárban a Tu-160M2-es projekt egyet jelent a szünet nélküli munkával. Tesztelni kell a túlnyomásos kabint, le kell szerelni és próbapadon bemérni a változtatható nyilazottságú szárnyakat, ellenőrizni kell a fegyvertér hermetikusságát és még egy sor fedélzeti rendszert.

Ez a munka sokat jelent abból a szempontból is, hogy kiváló lehetőséget biztosít a szakember-gárda összekovácsolására, amely a jövőt nézve nagyon fontos tényező – emelte ki Zufar Migralimov, az üzem igazgatóhelyettese. A legfontosabb eredménynek azt tartja, hogy így sikerül kinevelni egy fiatal szakembergárdát, ami a jövő repülőgépiparának a záloga.

A tervek szerint a 804-es októberben kezdheti meg az első repülési teszteket.

Címkékhaditechnika