Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Az Airbus átadta az első A400M katonai szállítógépet

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2013. augusztus 5. 15:17

Az Airbus Military több éves késés után átadta az első Airbus A400M katonai szállító repülőgépet a vevőnek, a francia légierőnek – írja a német Der Spiegel magazin online kiadása.

Az A400M katonai szállítógép a legfontosabb európai katonai fejlesztési projektek egyike. A milliárdos program finanszírozásáról kirobbant hosszas és heves viták, projektvezetési hibák és technikai fennakadások azonban több éves csúszást okoztak a projekt kivitelezésében.

Az EADS, az Airbus Military anyavállalata emiatt még az Európa szerte 40 ezer alkalmazottat foglalkoztató projekt leállítását is fontolóra vette.

A német Bundeswehr becslése szerint a projekt összesen 25 milliárd euróba került. Németország a repülőgépből negyvenet kíván szolgálatba állítani, a tervek szerint az elsőt 2014-ben. Az eredeti ütemterv szerint az első gép 2009-ben állt volna szolgálatba. A gép a már koros Transall gépeket lesz hivatott kiváltani.

Az Airbus Military specifikációi szerint az A400M modell többcélú, többfunkciós katonai szállítógép. A 45 méter hosszú törzsű gép alkalmas 116 teljesen felszerelt ejtőernyős katonát, vagy 37 tonna hasznos terhet, egyebek között akár páncélozott járműveket vagy helikoptert is szállítani. A gép ugyanakkor egyaránt alkalmas nagysebességű harci gépek és lassú helikopterek légi tankolásának elvégzésére is.