Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Először a levegőben

Szöveg: Trautmann Balázs |  2020. július 30. 20:50

Sikeresen végrehajtotta az első felszállását a német légierőnek készített Heron TP nagy hatótávolságú, közepes repülési magasságban dolgozó, távolról irányított felderítő repülőgép.

1596135304

A típust egy 2018 júniusában aláírt szerződés alapján fogja használni a német légierő; a gépek üzemeltetését és irányítását pedig saját szakemberekkel oldják meg. Ebben szintén a gyártó, az Israel Aerospace Industries segít, a megfelelő képzések lebonyolításával.

Az IAI a projekt során az Airbus DS Airborne Solutions-szel együttműködve alakította ki a német Heron-változatot, alkalmazkodva a megrendelő igényeihez.

A fegyverzettel nem, de fejlett kameraendszerekkel, radarral, elektronikai felderítő és megfigyelő rendszerekkel is felszerelhető Heron TP a több országban már sikerrel üzemeltetett Heron 1-es továbbfejlesztésével jött létre. Maximális repülési magassága 10,5 kilométer, s legfeljebb 52 órát tölthet a levegőben – természetesen a repülési profiltól és a hasznos terhelés tömegétől függően.

Fotó forrása: armyrecognition.com

Címkékhaditechnika