Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Trautmann Balázs

Mission_Master__Armed_Reconnaissance_system_1

Ember nélkül is veszélyes

2020. november 28. 14:31

A már ismert, gumikerekes, távolról irányítható, magas autonómiájú Mission Master Autonomous - Unmanned Ground Vehicle (A-UGV) szárazföldi járműcsalád új, felfegyverzett felderítő tagját mutatta be a Rheinmetall.

Brahmos

BrahMos, földről indítva

2020. november 27. 16:54

Végrehajtották az indiai BrahMos szuperszonikus cirkálórakétával az első, szárazföldi célok elleni tesztindítást november 24-én. A sikeres startra az Andaman és Nocobar-szigeteken lévő lőtéren került sor. A konténerből indított 400 kilométeres hatótávolságú rakéta a hivatalos jelentések szerint eltalálta a kijelölt célját.

ARMA

Török járművek Ugandának

2020. november 25. 20:16

Kiderült, hogy Uganda az a meg nem nevezett afrikai ország, mely nagy mennyiségű, gumikerekes páncélozott csapatszállító járművet vásárolt a török Otokar cégtől.

20201122-nasams-02

NASAMS, a közös védőernyő

2020. november 23. 8:37

Mint november 19-én bejelentették, Magyarország a NASAMS norvég-amerikai légvédelmi rakétarendszert választotta a győri 2K12 KUB-ok utódjának. De lássuk csak, mi is fog 2023-től Győrben szolgálni?

Australian_Lynx

Három Lynx Ausztráliában

2020. november 20. 11:09

A Rheinmetall átadta a KF41 Lynx gyalogsági harcjármű első három, Ausztráliának szánt prototípusát.

c-390_millennium_nyitó

A brazil kapcsolat

2020. november 19. 14:18

Két darab KC-390 Millennium típusú, légiutántöltésre is alkalmas teherszállító repülőgépet vásárol Magyarország - jelentették be november 17-én. A magyar légierő a típus harmadik üzemeltetője lesz.

Eurofighterquadriga

Eurofighter: jöhet az újabb flotta

2020. november 19. 8:29

A német légierő újabb harmincnyolc darab Eurofighter Typhoon Tranche 4 vadászbombázó repülőgépet állíthat majd hadrendbe. Az új, többfeladatú kéthajtóművesek a korai, korlátozott képességekkel rendelkező Tranche 1-es Typhoon-okat váltják majd fel a Luftwaffénál.

Dél-koreai

Vízen a második

2020. november 18. 8:07

A dél-koreai Okpo hajógyárban vízre bocsátották a Dosan Ahn Chango-osztály második egységét.

20201113_H145M nyitó

A szerencsés tizenhárom

2020. november 14. 8:32

Amikor péntek 13-án érkezik meg a Magyar Honvédség tizenharmadik Airbus H145M könnyű, többcélú helikoptere – méghozzá a minden túlzás nélkül borzasztónak nevezhető időjárás ellenére – az igencsak szerencsés hétzárásnak nevezhető.

20201104-katonaorvosok-szobra  (5)

Szolgálni és gyógyítani

2020. november 4. 21:34

Katonai tiszteletadás és hagyományőrző katonák részvételével emlékeztek meg a hős katonaorvosokra Budapesten, a magyar orvos hősi halottak emlékszobránál, november 4-én, szerdán, a kora esti órákban.