Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Közös célok, közös munka

Szöveg: Trautmann Balázs | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2022. szeptember 29. 9:53

Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában tartotta meg idei harmadik negyedéves ülését a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum (HÉF) szeptember 28-án, szerdán. Az érdekvédelmi szervezetek, a honvédelmi tárca és a munkaadói oldal képviselői a hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonákat, illetve a honvédelmi alkalmazottakat, továbbá a minisztérium felügyelete alá tartozó cégek munkavállalóit érintő aktuális kérdéseket tekintették át.

LALA6581

A HÉF-ülésen részt vett Zsiga Tamás László, a Honvédelmi Minisztérium humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, valamint Takács Tamás ezredes, a HM Társadalmi Kapcsolatok és Humántámogatási Főosztály főosztályvezetője is. A munkavállalói oldalt Czövek János, a Honvédszakszervezet elnöke, Varga István, a Honvédségi Dolgozók Szakszervezetének elnöke, valamint Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének elnöke képviselte.

LALA6551

A napirend előtti kérdések között egyebek mellett szó esett a 2023. évi bér- és béren kívüli juttatások helyzetéről, valamint a honvédelmi alkalmazottak bérpozíciójának megőrzéséről. Ugyancsak egyeztettek az MH Egészségügyi Központból kiváló Honvédkórház további működésének rendjéről és az igényjogosulti körről.

A HÉF-ülés napirendi pontjai között szerepelt - többek között - a Magyar Honvédség haditechnikai eszközparkját alapvetően megújító Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program aktuális feladatairól szóló beszámoló is. Az érdekvédő szervezetek és a munkaadói oldal képviselői áttekintették a lakhatási támogatás jelenlegi helyzetét, illetve a 2022. évi egyes illetményen kívüli juttatásokról szóló érdekképviseleti megállapodás megvalósulását.