Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Finn légteret sértettek az orosz Tu-22-esek?

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2013. június 14. 19:22

A finn védelmi minisztérium június 12-én, szerdán jelentette be, hogy két orosz katonai repülőgép vélhetően megsértette Finnország légterét kedd reggel. A hírt honlapján közölte a minisztérium, mely szerint az orosz gépek a Finn-öböl felett sértették meg Finnország légterét.

A közlemény ugyanakkor nem említi a légtérsértő repülőgépek típusát, melyek azonosítására a Finn Légierő F/A-18 Hornet típusú vadászgépeit riasztották. Az orosz védelmi minisztérium bejelentése szerint a keddi napon ismeretlen számú Tu-22-es bombázó és Szu-27-es vadászbombázó repült a Finnországgal határos területeknél, azt azonban tagadták, hogy légteret sértettek volna.

Hasonló eset már történt ebben a hónapban: akkor az orosz fél szintén tagadta a finn légtérsértés vádját, annyit azonban beismertek, hogy a rossz időjárási körülmények miatt a finn légtér közelében repültek. Finnország már korábban megelégelte az orosz gépek gyakori légtérsértését, melynek kapcsán még 2008-ban bejelentették, hogy 12 új radar-rendszert vásárolnak. Az elsőt ezekből 2012 januárjában állították rendszerbe.