Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Győztest hirdettek a T-X tenderen

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2018. október 3. 21:13

A T-38 Talon leváltására már korábban kiírt T-X tenderen a Saab-Boeing páros nyert: a több mint 9 milliárd dolláros program keretében minimum 351 darab kiképző repülőgépet szállíthatnak az Amerikai Légierő részére.

https://www.jetfly.hu/legierok/gyoztest-hirdettek-a-t-x-tenderen
1599194165
A 351 gép leszállítása mellett a tender kiterjed 46 szimulátor és a kapcsolódó földi kiszolgáló eszközök beszerzésére is. A szeptember 27-én kihirdetett eredmény óriási győzelem a Boeing-Saab párosa számára, hiszen az amerikai légierő rendelését kibővítve akár 475 repülőgépet és 120 darab szimulátort is vásárolhat. Az első rendelés 813 millió dollár értékű, ez 5 kiképzőgép és 7 szimulátor leszállítását jelenti majd, az első gépek 2023-ban érkezhetnek meg a San Antonio-Randolp légibázisra.

Az Amerikai Légierő 2015 márciusában írta ki a T-X elnevezésű tendert T-38-asai leváltására, melyre többek között a Lockheed Martin-KAI közös fejlesztése a T-50 T-X, a Northrop Grumman-BAE Systems, a Boeing-Saab, a Raytheon-Alenia Aermacchi és a Textron AirLand is nevezett.

1599194165
2017-ben két pályázó is kiszállt a programból: először – január végén – a Raytheon cég jelentette be, hogy a jövőben nem kíván együttműködni a Leonardo vállalattal, akikkel együtt a T-100-as típussal (az M-346 kifejezetten erre a tenderre specializált változatával) indultak volna. A hírek szerint a feleknek nem sikerült megegyezni arról, hogy a gép végső összeszerelése hol történjen a jövőben, bár a Raytheon korábban már bejelentette, hogy a Mississippi állambeli Meridian mellett képzelik el a gyártást.

Ezt követően, február 1-jén a Northrop Grumman adott ki közleményt, miután alaposan megvizsgálták az USAF által tavaly év végén kiadott követelménylistát, úgy döntöttek, hogy visszalépnek a versenyből, mert nem tudnának megfelelő és erős ajánlatot adni. A tenderen a BAe Systems-szel közösen indultak volna egy új fejlesztésű géppel.