Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hamarosan leszállítják Szaúd-Arábia első új Hawkjait

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2016. március 29. 10:10

A végéhez közeledik a Szaúd-Arábia által rendelt BAE Systems Hawk Mk 165 típusú kiképző repülőgépek leszállítás előtti berepülése.

http://www.jetfly.hu/legierok/leszallitas-elott-szaud-arabia-elso-uj-hawk-jai
A tesztek a brit gyártó Warton-ban található üzemében zajlanak, és az ott készült képek tanúsága szerint az első (ZB101) és második (ZB102) repülőgép egyaránt repült már, előbbi már a Szaúdi Királyi Légierő festését viselve.

A közel-keleti ország 2012-ben kötött szerződést 22 gépre a szóban forgó típusból, majd a tavalyi év során további 22 példány vásárlása követte. A tervek szerint a gépek a korábbi Hawk Mk 65-ösöket és Mk65A típusokat váltják majd. A legújabb változat már úgynevezett glass cockpittal rendelkezik, illetve teljesítményben és repülési jellemzőkben is közelebb áll a szaúdiak által alkalmazott modern harci típusokhoz, a Eurofighter Typhoonhoz és a Boeing F-15SA-hoz.

A repülőgép-vezető hallgatók képzése egyébként alaposan megújul a jövőben, mivel az alapkiképzésre szolgáló Pilatus PC-21-esből 55, a Cirrus SR22-ből pedig 25 példány vásárlása történt meg további szimulátorok mellett.

1596011118
Címkékhaditechnika