Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Hivatalosan is hadrendbe álltak a bangladesi Jak-130-asok és AW-139-ek

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2015. december 19. 21:42

A napokban Sheikh Hasina Wazed, Banglades miniszterelnöke a Bangabandhu légibázison ünnepélyes keretek között jelentette be, hogy az újonnan beszerzett Jak-130-as kiképzőgépek közül hat hivatalosan is hadrendbe állt. Az eseményen a bangladesi légierő az új AW-139-es kutató-mentő feladatkörű helikopterek szolgálatba állítását is megünnepelte.

http://www.jetfly.hu/katonai-tipusok/hivatalosan-is-hadrendbe-alltak-a-bangladesi-jak-130-asok-es-aw-139-ek
A dél-ázsiai ország összesen 16 darab Jak-130-ast rendelt még 2013-ban. Banglades a típusból összesen 24 darabot kívánt beszerezni, azonban az orosz exporthitel összege csak 16 gép beszerzését tette lehetővé.

Az első hat repülőgép még szeptember 22-én érkezett meg a Zahurul-Haque légibázisra. A szerződés értelmében az ország légiereje még az idén további nyolc darabot vehet át, míg a maradék kettő 2016-ban érkezik meg.

A hírhez kapcsolódik, hogy Banglades védelmi minisztériuma és az AgustaWestland vállalat még 2014 júliusában szerződést kötött két darab AW-139-es helikopter vásárlásáról. A forgószárnyasokon kívül az AgustaWestland vállalta a pótalkatrészek szállítását, illetve a pilóták és műszakiak kiképzését is. A helikoptereket elsősorban kutató-mentő feladatkörben kívánják bevetni.

1596005784
Címkékhaditechnika