Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

India nyolc hajófedélzeti Tejast rendel

Szöveg: honvedelem.hu / jetfly.hu |  2012. december 16. 20:37

Az indiai haditengerészet a közeljövőben a hazai Hindustan Aeronautics Limited (HAL) vállalattól nyolc darab hajófedélzeti Tejast rendel – írja a Business Standard. Információk szerint a Tejasokból együléses és kétüléses kiképző verziót is vásárolnak.

1595946375

Az üzlet feltételezett értéke közel 184 millió dollár, tehát a repülőgép darabárát 23 millió dollárra becsülik. Korábbi, 2009-es listaáron a Tejas még 31 millió dollárba került.

A hajófedélzeti Tejas (LCA – Navy) program összesen 671 millió dollárt emészt fel, összehasonlításképpen a légierőnek szánt Tejas projektre közel 1,91 milliárd dollárt költenek. Ez idáig a tengerészeti Tejasnak csak egy példánya készült el, melynek első repülésére 2012 áprilisában került sor.

Információk szerint már elkezdődött a második gép összeszerelése is.

A hajófedélzeti Tejasok – amelyek előreláthatólag 2015–2016-ban állhatnak szolgálatba – a tervek szerint a hazai fejlesztésű és építésű, Vikrant repülőgép-hordozóra kerülnek. Mint ismeretes, az első indiai repülőgép-hordózóra, a Vikramadityára a MiG–29K/KUB típus kerül, mely hajót India tervek szerint 2013-ban kapja meg.

Címkékhaditechnika